2025. május 31., szombat

Kivételes művész, kiemelkedő életmű

A nyolcvanéves Maurits Ferencet köszöntötte a Forum Könyvkiadó Intézet

Meghitt és emelkedett hangulatban zajlott szerda este A fényen át – Maurits 80 című rendezvény, amelyet az újvidéki Forum Könyvkiadó Intézet szervezett. Maurits Ferenc festőművészt, illusztrátort és költőt köszöntötték nyolcvanadik születésnapja alkalmából.

Az estet Antalovics Péter, a Forum Könyvkiadó Intézet igazgatója nyitotta meg, aki méltatta a művész sokrétű életművét, és köszöntötte az egybegyűlteket.
– Maurits Ferenc évtizedeken át meghatározta a Forum vizuális arculatát, munkássága elválaszthatatlan a kiadó számos kiadványától – hangsúlyozta az igazgató.

A program első felében Bordás Győző tartott előadást Vizualitás és verbalitás címmel, amelyben Maurits művészetének képi és nyelvi világát elemezte.
– Maurits vizualitása és verbalitása kéz a kézben jár, a kép és a szó művészi egyensúlyát keresi – fogalmazott Bordás Győző, hozzátéve, hogy a Forum könyveinek felismerhető stílusa szintén az ő munkásságának köszönhető.

Ezt követően Faragó Kornélia beszélgetett az ünnepelttel, felelevenítve pályájának fontos állomásait, személyes és szakmai élményeit. Maurits Ferenc visszafogottan válaszolt, megemlítve, hogy a közelmúltban elveszítette két pályatársát, s emiatt inkább gyászos hangulatban van.
– Szép, nehéz évek voltak, de megvan az érdeme az egésznek – mondta.
A beszélgetés zárásaként, a „ki vagy te közöttünk?” kérdésre így felelt:
– Egyszer  kérdezték tőlem Magyarországon, hogy miért maradtam én itt Vajdaságban? Azért, válaszoltam, mert itt a helyem, és én sehova nem akarok menni. Én itt akarom a munkám, itt akarom mindenem, és sehol másutt nem akarok és nem tudok élni – felelte Maurits Ferenc.

Az estet Sági Varga Kingának, a Híd főszerkesztőjének előadása gazdagította, aki Domi keze címmel a folyóirat legújabb számában megjelenő Maurits-alkotásokról osztotta meg gondolatait.
– Maurits Ferenc illusztrációi évtizedeken át meghatározták az Új Symposion, a Híd és a Forum arculatát. A mostani képsorozat kéztartásai nosztalgiát, töprengést, hallgatást és elhallgatást közvetítenek – a mozdulatok intenzitása mély, belső tartalmakat tár fel – fogalmazott Sági Varga Kinga.

Dávid Csilla felvétele

Dávid Csilla felvétele

Az est végén megnyitották a Könyvterv, borítóterv című kiállítást, amely Maurits Ferenc sokrétű könyvtervezői életművét állítja középpontba. A tárlat olyan könyvborítókat és kiadványterveket vonultat fel, amelyek évtizedeken át formálták a Forum Könyvkiadó arculatát, és hűen tükrözik a művész jellegzetes vizuális világát.
A Magyar Szó-ház harmadik emeleti tanácsterme zsúfolásig megtelt: pályatársak, barátok, tisztelők és az irodalom, képzőművészet iránt érdeklődők gyűltek össze, hogy közösen ünnepeljék Maurits Ferenc munkásságát és emberi nagyságát. Az esemény méltó főhajtás volt egy kivételes életmű és egy kivételes, kiemelkedő művész előtt.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Dávid Csilla felvétele