2024. május 18., szombat

Lezajlott az Általános Iskolások Művészeti Vetélkedője

Több mint hatszáz vajdasági diák mérette meg tudását és tehetségét

Szombaton délelőtt tartották meg a 22. Általános Iskolások Művészeti Vetélkedőjét Szabadkán. A megmérettetésre Vajdaság egész területéről érkeztek diákok. Az idén 618 tanuló vetélkedett korosztályok szerint több kategóriában: vers- és prózamondásban, képzőművészetben, fogalmazás és versírásban, szép beszédben, általános műveltségi tesztben, szólóénekben, színjátszásban. Külön kategória állt rendelkezésre a magyar nyelvet környezetnyelvként beszélő versmondók számára, a magyar nyelvet környezetnyelvként beszélő színjátszó csapatoknak, valamint a magyar anyanyelvű, de idegen nyelven alakító színjátszóknak.

A Magyar Nemzeti Tanács által kiemelt jelentőségűnek minősített rendezvényt az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete szervezte meg. Az 58 zsűritag négy helyszínen: a Majsai Úti Általános Iskolában, a Kosztolányi Dezső Színházban, a Zeneiskolában és a Népkör Magyar Művelődési Központban fogadta és értékelte a versenyzőket. De Negri Ibolya, az ÉMPE elnöke elmondta, hogy ez a verseny minden szempontból fontos a magyar ajkú tanulók és pedagógusok számára, hiszen ezáltal is erősödik az anyanyelv ápolása.

A műveltségi teszt írása közben (Fotó: Gál Hermina felvétele)

A műveltségi teszt írása közben (Fotó: Gál Hermina felvétele)

– Az ÁMV az általános iskolai magyar tannyelvű oktatás azon rendezvénye, amely a szerbiai oktatásügyi minisztérium által is elismert. A versenyen tíz kategóriában mérettethetik meg magukat a diákok. Több tehetségterületet fog át, így az anyanyelvi képességet, a színjátszást, valamint a képző- és zeneművészetet. Ezeken a képességi területeken tudnak jeleskedni a diákok, bemutatva azt, hogy milyen szinten sajátították el a tudást. Minden tanulónak van egy személyisége, egy jelleme, és ezt a pedagógus fejleszti, a pedagógus tanítja a diákokat, és ezzel az értékkel, ezzel a tudással jelennek meg a versenyen. Tizenhárom évvel ezelőtt gazdagítottuk a programot egy vándordíjjal, melyet az az iskola kap meg egy évre, amelynek tanulói a legjobban teljesítettek. Az összegzés után, miután áttekintjük, hogy melyik iskola hány díjat kapott, valamint a részt vett diákok száma alapján derül ki, hogy melyik vajdasági általános iskolához kerül a vándordíj – nyilatkozta az egyesület elnöke.

Az ÁMV nem csak az MNT számára kiemelt jelentőségű verseny, hanem a magyar tannyelvű iskolák szempontjából is, vallja Radaković Huszta Orsolya szabadkai magyartanár, aki felkészítőtanárként és a versmondó kategória zsűrijeként vett részt a rendezvényen.

– Úgy gondolom, hogy minden iskolában az anyanyelvet tanító tanárokra hárul a legnagyobb felelősség. Nemcsak azért, hogy megtalálják a tehetséges diákokat, hanem azért is, hogy az anyanyelv mindenki számára első helyen szerepeljen a tanulás során. Ilyen jeles alkalmakkor látszik ez igazán, amilyen az ÁMV is, hiszen  külön kategóriás versenynek számít, különösen a magyar nyelv tekintetében és a magyar iskolák szempontjából. Nagyon fontosnak tartom felkészítő tanárként és zsűritagként is, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a tanulók. Az általam felkészített diákok műveltségi kategóriában, környezetnyelv kategóriában, prózamondásban mérettették meg magukat, és mindannyian nagy lelkesedéssel készültek. Úgy vélem, hogy ez egy nagy teret adó verseny. Zsűriként nagy hangsúlyt fektetek a helyes kiejtésre és a hangsúlyozásra, hiszen ezek fontos szempontok versmondáskor, de azt is figyelembe veszem, hogy a tanuló életkorának és személyiségének megfelelő verset válasszon – fejtette ki a pedagógus.

A verseny előtt elcsíptük a szabadkai Rózsa Isidorát, aki második osztályba jár, és képzőművészet kategóriában vett részt a versenyen.

– Úgy készültem fel, hogy sokat rajzoltam otthon, ezáltal gyakoroltam. Sok állatot, háziállatot, kutyát, macskát rajzoltam. A versenyen azt fogom lerajzolni, amit mondanak, nem tudjuk előre, mi a feladat. Ez az első versenyem eddig – mondta Isidora.
A temerini Vortity Anasztázia negyedik osztályos és Janikovszky Éva: Velem mindig történik valami című prózájával versenyzett.

– Minden héten szorgalmasan készültem a versenyre. Azért szeretem megmérettetni magam, mert érdekes, és lehet készülni rá, de barátokkal is találkozom közben. Semmi eredményre nem számítok, de örülnék, ha sikerülne díjat kapni – mondta el lapunknak Anasztázia a versenyt megelőzően.
A díjazottak névsorát keddi számunk oktatás-művelődés rovatában tesszük közzé.

 

Nyitókép: Vajdaság egész területéről érkeztek versenyzők (Fotó: Gál Hermina felvétele)