2024. május 8., szerda

Mága Zoltán virtuóz hegedűvarázslata

Adán a templomban felemelő adventi hangversenyt tartottak Pásztor István emlékére

Az eseményhez kapcsolódó fotógalériát ITT tekintheti meg.

Nagysikerű adventi koncertet adott Mága Zoltán világhírű magyar hegedűművész és zenekara vasárnap este Adán, a Szentháromság-templomban Vajdasági Magyar Szövetség nemrég elhunyt elnöke, Pásztor István emlékére. A hangversenyre megtelt a katolikus templom, ahol több mint ezren hallgatták a Liszt Ferenc-díjas zenész hegedűjátékát, valamint kiváló zenészekből álló zenekarának muzsikáját. A hegedűművész csodálatos koncertet adott és elvarázsolta játékával a közönséget, amely változatos zenei repertoárt hallhatott, a klasszikus és könnyűzenén, a népzenén, a cigányzenén, az egyházi dalokon át egészen a Kossuth-nótáig, amelyet közösen énekelt az egybegyűltekkel. A hangversenyen közreműködött az adai Szentháromság Gyermekkórus, amelyet Mága Zoltán a hangverseny végén meghívott fellépni a közelgő Budapesti Újévi Koncertjére is. Az utóbbira a hegedűművész és dr. Pásztor Bálint felajánlásának köszönhetően ötszáz-ötszáz tiszteletjegyet kapnak a vajdasági magyarok.

A hangverseny előtt ft. Szungyi Károly adai esperesplébános és dr. Pásztor Bálint, a VMSZ megbízott elnöke köszöntötte a neves vendéget és az egybegyűlt közönséget. Dr. Pásztor Bálint a hangversenye fővédnökeként megköszönte az esperesplébánosnak, hogy a templomban helyszínt biztosított a koncerthez. Majd megköszönte Mága Zoltán Liszt Ferenc-díjas világhírű hegedűművésznek és zenekarának, hogy egyetlen szóra elvállalták édesapja, Pásztor István emlékére a fellépést Adán és Topolyán.

– A templomban nem illik pénzről beszélni, és úriember pénzről nem beszélt, de önöknek tudniuk kell, hogy a művész úr és zenekara teljesen ingyenesen vállalta a mai és a csütörtöki fellépést Pásztor István, édesapám iránt érzett tiszteletük jeléül, amit hálásan szeretnék megköszönni. Mága Zoltán művész úr és zenekara nem először jár itt vajdaságban, ebben a templomban sem. Hiszen 2019-ben 10 nap alatt 20 templomban tartott hangversenyt, amelyet 12 000 hallhattak. Azt mondják, hogy ebben a templomban több mint ezren vagyunk. Ez is kifejezi azt, hogy a vajdasági magyarság egységes, hogy érdekli a magas szintű kultúra, és bizony szeretné is kifejezni az együvé tartozást a mi közösségünk. Azt kívánom mindenkinek, hogy itt az adventi időszakban és a következő hetekben, és az azt követő időszakban is legyünk egységesek, kapaszkodjunk össze és érjünk el olyan eredményeket, amelyekre édesapám, Pásztor István is büszke lenne – mondta dr. Pásztor Bálint.

Majd Mága Zoltán köszöntötte a közönséget és kifejezte háláját, hogy sokan megjelentek és jelenlétükkel megtiszteltek és hozzájárultak az adventi jótékonysági emlékkoncertünkhöz, amelyen elköszönt az elhunyt Pásztor István barátjától is.

 

Fotó: Gergely Árpád

Fotó: Gergely Árpád

– Bizonyára hallottak róla, hogy immár harmadik alkalommal indítottam útjára a 100 Templom jótékonysági koncertsorozatunkat, elsősorban azért, hogy segítséget nyújtsunk a bajba jutott embertársainknak. Hála istenek, a magyar kormányunknak köszönhetően több százmillió forint értékben sikerült támogatni a bajba jutott embertársainkat hazánkban és határon túl egyaránt. Segítettünk a beteg gyereknek, a kórházaknak, a tehetséges gyerekeknek, az iskolásoknak, az iskoláknak, a szépkorúaknak, de nagyon sokszor templomok felújításáért is megszólalt a hegedűm. 2019-ben itt Adán is adtunk egy jótékonysági koncertet Pásztor István barátom főtámogatásával. Soha nem fogom elfelejteni, nem csak a vajdasági magyar emberek szeretetét, hanem kedves barátom mosolyát, támogatását, a segítőkészségét. Fantasztikus ember volt, aki rendszeresen támogatta a hátrányos helyzetű embereket. Ember volt az emberek között, hiszen képes volt arra, hogy hidakat építsen ember és ember között, ország és ország között. Nagyon nagy űrt hagyott maga után! Nagyon hiányzik István barátunk! Úgy gondolom, hogy most föntről hallgat bennünket és mosolyog, úgy ahogyan tette 2019-ben. Húsz jótékonysági koncert adtunk és fantasztikus siker volt mindenhol, akkor az időseket támogattunk. Drága István, búcsúzom tőled, Isten nyugosztaljon! – mondta Mága Zoltán.

Nyitókép: Gergely Árpád