2024. május 9., csütörtök

Tóth Jánosra emlékeztek Nagykikindán

Vasárnap este a nagykikindai Egység Művelődési Egyesület szervezésében harmadszor állítottak emléket Tóth János amatőr színész és rendező munkásságának az úgynevezett Totya Szemlén, melyen amatőr színtársulatok léptek színpadra rövid, egyfelvonásos jelenetekkel, parasztkomédiákkal vagy olyan darabokkal, amelyekkel az egyesületek nem tudnak eljutni a Vajdasági Amatőr Színjátszók találkozójára.

A rendezvényen Tóth Ramóna, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának tagja, valamint az Egység ME elnöke elmondta, hogy egyesületükről sokaknak Tóth János neve jut először az eszébe, aki a környék több amatőr színtársulatával is dolgozott együtt.

– Tóth János nagy odaadással játszott ezeken a deszkákon, és szívvel-lélekkel dolgozott a fiatal csoportokkal is. Szeretnénk, ha ez a szemle beépülne az állandó vajdasági rendezvények közé, teret adva azoknak az egyesületeknek is, akik alkalmi műsorokra, iskolai fellépésekre, falunapokra készítenek rövid jeleneteket – fogalmazott az elnöknő.

A szemlén elsőként az a tizenkét éves Komarek Márk mutatkozott be, aki a nemrégiben megrendezett Tini Csillag Művészeti Vetélkedőn korcsoportjában a második helyezést érte el Janikovszky Éva A tükör előtt (Egy kamasz monológja) című monológjával. Őt követte a muzslyai Hébe-Hóba csapat A fogyókúra című jelenettel. A kisoroszi Rozmaring Művelődési Egyesület Gyöngykaláris szakcsoportja egy kétszemélyes némajelenettel mutatkozott be. A rendezvényt a nagykikindai József Attila Amatőr Színtársulat zárta A szecskavágó című komikus jelenettel, amelyet Király Sándor rendezett.

A programot jelenlétével megtisztelte még Tóth Zoltán, a VMSZ nagykikindai községi szervezetének elnöke, Gombár Melitta, a nagykikindai városi tanács tagja, Ódri Norbert, a VMSZ köztársasági képviselőjelöltje és Bacsik Lőrinc Natália MNT-tag.

Az estet Nagykikinda Önkormányzata és a Művelődési Minisztérium támogatta.

Nyitókép: A rendezvény végén a csoportok képviselői, rendezői emléklapot és ajándékcsomagot vettek át, fotó: Vidács Hajnalka