2024. május 9., csütörtök

Felhívás a Kárpát-medencei Diákok Művészeti Találkozójára

A Molnár Róbert Színházi Műhelye közösségi oldalán közzétett felhívás szerint az idén is megrendezik a Kárpát-medencei Diákok Művészeti Találkozója (KDMT) elnevezésű rendezvényt az általános és középiskolás diákok számára.

A szervezet kiemelt hangsúlyt fektet a fiatal tehetségek felkutatására, gondozására és fejlesztésére, ugyanakkor fontosnak tartják „hogy a tanulók nemzetközi szinten megismerjék egymást és egymás munkáit, hogy a tapasztalatcsere és a kellő szakmai segítség ihlesse őket további alkotásukban.”

A KDMT négy művészeti ágra terjed ki és azon belül tizenkilenc kategóriát határoz meg, amelyek mindegyikét a csatolt Facebook-bejegyzésben olvashatják el az érdeklődők.

A pályaműveket PDF formátumban a jelentkezési laphoz csatolva szükséges elküldeni. A felhívás szerint a találkozó első köre online formában zajlik le, amelyre 2023. november 11-én 23:59-ig várják a jelentkezőket.

A KDMT-re ezen a linken található kérdőív kitöltésével lehet jelentkezni.

A találkozó díjkiosztó gálaműsorát 2023. november 25-én, Kishegyesen szervezik meg, ahol bemutatják majd a nyertes pályaműveket.