2024. május 21., kedd

Egy önerőből forgatott magyar film is felkerült a Netflixre

Miközben az internetes tartalomsugárzó szolgáltatók kínálatuk alakítása során igyekeznek biztosra menni, vagyis a mozikban már sikeresen befutott produkciók közvetítésének a jogát megvásárolni, vagy pedig saját gyártású produkciókkal megnyerni az előfizetőket, időnként a választékosabb ízlésű, underground filmek kedvelőit is hajlamosak meglepni. Ezt követte el minap a jelenleg legnépszerűbb internetes tartalomsugárzó platform, a Netflix azzal, hogy február elsejétől a kínálatában elérhető Százados Miklós A kilépő (Outbond) című kis költségvetésű, önerőből leforgatott pszichedelikus thrillerje.

A filmben az eseményeket csak telefonbeszélgetésekből ismerjük meg. A film leírása egyszerre sugall természetességet és spiritualitást, amikor az alkotók így fogalmaznak: „Egyedül érkeztünk. Egyedül távozunk. Legyünk itt, amíg itt vagyunk. Mindannyiunknak lesz saját kilépéstörténete, aminek nem mi leszünk az elmesélői” A 83 perces alkotás forgatókönyve két éven át készült, a forgatás tíznapos volt, az utómunkálatok pedig újabb 2 évet vettek igénybe.

 A film főszerepét Nagy Norbert alakítja, de Kecskeméti Zsuzsi, Kovácsovics Fruzsina, Pallag Márton, Péterfy Bori, Sápi Géza, Urbán Tibor és Wagner Austin is közreműködik benne. Zenei hátterét a Tankcsapda és Krúbi zenéi adják.

A film, amely hivatalosan még nem került a filmszínházakba, 2021-ben elnyerte a Best Indie Feature – Award of Prestige -díjat a las vegasi Vegas Movie Award filmfesztiválon, júliusban pedig Vilniusban horrorfilm kategóriában elnyerte az Iconic Images Film Fesztivál díját. Amszterdamban, az European Cinematography Awards-on és Stockholmban a Sweden Film Awardson az elődöntőig jutott. Torontóban, a Toronto Independent Film Festivalon bekerült a döntőbe.