Fennállásának hatvanadik évét ünnepelte az elmúlt esztendőben a Szabadkai Kortárs Galéria, a jubileumi év lezárásként pedig A Képzőművészeti Találkozótól a Szabadkai Kortárs Galériáig: 60 év címmel, egy összefoglaló, kétnyelvű kötetet adott ki. A könyv kis méretű, mégis nagyon jelentős, ezt emelte ki Szalma Viktória, a galéria igazgatója, a kötet grafikai tervezője:
– Ez a könyvecske olyan, mint egy értékes kis doboz, amelyet ha kinyitunk, emlékek elevenednek meg előttünk, találkozások, események, hol vidámak, hol szomorúak. A hatvan év felelősséget jelent, ugyanakkor ösztönzőleg is hat a jövőre a nézve – mondta Szalma Viktória.
A kötet szerzői Jasmina Vidaković, Nela Tonković, Olga Šram, Miroslav Jovančić és Kucor Tamara, utóbbi egyben a szerkesztője is. Amint az a címből is kiderül, a galériát régebben Képzőművészeti Találkozónak hívták, sokan még most is így nevezik. Amit viszont fontos kiemelni, hogy a működésének kezdeteitől a mai napig is, minden körülmények közt sikerült fennmaradnia, holott jól tudjuk azt is, mennyire nehéz időkben kellett helytállnia.
Mindig érdemes ellátogatni a galériába, amely Szabadka egyik legszebb épületében található (Fotó: Gergely Árpád)
A kiadvány kapcsán, Kucor Tamara vezetésével, egy beszélgetésre is sor került, Ninkov K. Olga művészettörténésszel, Miroslav Jovančić kurátorral, festőművésszel, valamint Szombathy Bálinttal, akit a művészetkedvelők igazán sokoldalú alkotóként ismerhettek meg az elmúlt évtizedekben. A rendezvény során szó esett olyan lényegbevágó témáról is, miszerint a kortárs képzőművészet megkedvelésében kulcsfontosságú lehet fiatal korban a tárlatok, kiállítások látogatása és ebben óriási szerepet játszik a Kortárs Galéria. A beszélgetés résztvevői ezt személyes példákkal támasztották alá.
Ninkov K. Olga számára egy csoportos látogatás volt meghatározó:
– Az általános iskolás rajztanárnőmmel jöttünk ide először az osztálytársaimmal. Nonfiguratív alkotásokat tekintettünk meg, amelynek a lényege azt volt, hogy fekete a feketén. Ez volt az első élményem. Érdeklődve néztük a fekete képeket. Emlékszem, hogy nagy tiszteletet éreztem, még úgy is, hogy nem értettem pontosan mit is látok. Abban azonban biztos voltam, hogy mivel ezeket a képeket itt a galériában állították ki, nagyon fontosak, értékesek és jelentenek valamit. A későbbiekben persze már nem feltétlenül gondoltam így. Az is előfordult, hogy azon csodálkoztam, hogyan tudtak valamit itt kiállítani. Ezzel együtt is, számomra ez az intézmény mindig az életünket tükrözte – hallottuk Ninkov K. Olgától.
Miroslav Jovančić leginkább arra emlékszik, amikor saját kíváncsiságból tért be a galériába:
– Akkoriban nem állt a rendelkezésünkre ennyi információ, és ha kísérni akartuk a történéseket, a művészeti trendeket és törekvéseket, akkor eljöttünk. Egy tanácsadással egybekötött rendezvényen is részt vettem, ami betekintést adott a művészek életébe, és az magával ragadott. Sok időre rá, alkalmazottként tértem vissza. Ebben a munkában az a legizgalmasabb, hogy nincs két egyforma nap – tudtuk meg Miroslav Jovančićtól.
Szombathy Bálint a Bosch+Bosch művészeti csoport egyik alapítója volt, az elmondása szerint pedig szinte lerohanták a galériát:
– Tizenkét éves voltam, amikor először betettem a lábam ebbe az épületbe. Akkor még a Városi Múzeum volt itt. Középiskolásként Vinkler Imre tanárunk hozott el bennünket, később pedig már magunktól is jöttünk. A Bosch+Bosch 1969-ben alakult meg és szinte lerohantuk ezt az intézményt. Fiatalok voltunk, tettre készek és tele ötletekkel. Slavko Matković levelet is írt a csoport nevében, persze akkoriban sem lehetett csak úgy ajtóstól beállítani ide és kiállítani. Ez nekünk sem sikerült, legalábbis nem eleinte. Az akkori pártrendszer ezt még jobban megnehezítette. Időközben elkezdtünk más városokban kiállítani, Belgrádban és Zágrábban is. Azok után pedig, hogy Jugoszlávia-szerte ismertté váltunk, itt is lehetett tárlatunk. Ilyenek voltak a hetvenes évek. Az emberek mindig is tartottak attól, ami új és ismeretlen a művészetben. Ez régen is így volt és most is így van. Nem mindig azért kapunk elutasítást, mert valakik azt gondolják, hogy rossz az, amit csinálunk, hanem azért, mert elsőre nem értik meg, nem tudják honnan megközelíteni. A nyolcvanas években több pénzzel lett támogatva a művészet, viszont nem volt nagy szabadság, ami a megmutatkozási lehetőségeket illeti. Ugyanakkor tetten érhető volt a megnyílási szándék az új művészeti trendek előtt. A nyolcvanas évek közepétől pedig már érezni lehetett egyfajta feszültséget, háború előtti állapotot – emlékezett vissza Szombathy Bálint az elmúlt évtizedekre.
A jubileumi kiadvány fedőlapja
A Szabadkai Kortárs Galéria tavaly egyebek közt egy nagy retrospektív tárlatot nyitott meg a gazdag gyűjteményéből, emellett sor került beszélgetésekre, vetítésekre, előadásokra, amelyek során az elmúlt hatvan év történéseit vizsgálták meg.
Ahogyan azt Kucor Tamarától is hallhattuk, a jubileumok mindig jó alkalmat adnak a visszatekintésre, az elődök tevékenységére való visszaemlékezésre, vagy épp a város múltjának talán más szemszögből való megismerésére is.
Nyitókép: Gergely Árpád
