A vajdasági magyarság legnép(i)esebb fesztiválja ismét hazatért – az 50. Gyöngyösbokréta az 1936-os kiindulási helyszínre, Gombosra, bevonzva a vajdasági magyarság egészét. Nem túlzás. Ez énekel, az zenél, táncol, az szervez, ez ír róla, elolvassák. Néha egy ember egy személyben műveli akár mindezt, és még közönsége is önmagának. Ez már túlzás, de valóban képesek vagyunk megsokszorozódni, na meg ezen a vidéken csak hírből ismerik a túlzás fogalmát. Mindent lehet, csak akarni kell. Nem kellett, akarták, és a helyüket megállták, a helyiek és a fesztiváltanács is – 3000 (magyar) ember egy helyen, a szemlejellegen túl ez a találkozások hétvégéje volt. Találkozott a szakma és a közönsége. A Durindó és a Gyöngyös szabadtéri helyszínén a Színpad az eperfa alatt nézőtere szépen megtelt. A kézművesvásár szegélyezte odavezető út is jó teret szolgáltatott a nézelődéshez, egymás észrevételezésére. Mindez az Arany János Magyar Művelődési Egyesület udvarában és színháztermében is – a régi Gyöngyösbokrétákat hirdető plakátok díszítette fal, fotókiállítás gombosi tájképekből, Nagy Róbert munkái. Az ő és számtalan másik fényképész vakujának eshettünk „áldozatául”, jöhetnek majd a közösségi portálon a lájkok, megérdemelten, olyan képekért, mint amelyek most ezt a szöveget is illusztrálják. Éppen így, képkockánként maradt meg bennem a látvány-élmény, mint például Brindza Beatrix népdalénekes leányka, amint elődjével és földijével, Samu Antalné Babos Rozáliával, a népművészet mesterével csirajnótákat énekel az udvar hűvösében, Stock János eközben őket fotózza, vagy Dimény Ibolya gyöngyfűző sátra (alatta gyöngyházlakóként tündérszép lánya), amely a hasonló alkalmak elmaradhatatlan velejárója, süthetett nap, fújhatott, szél, eshetett eső (körülbelül ebben a sorrendben volt is mindben részünk), világi szeszélyek nem akadályozták a múltnak ezt a mesebeli kivetülését, amely kegyetlen valóságunkra hivatott rácáfolni, ezúttal a nyugat-bácskai élettér derűjével. A Kurta kocsma szlogen alatt a kísérőrendezvények, koncertek, nótázások zajlottak. Egyik ilyen tervezett helyszín a most megnyitott Tájház, közösségi ház udvara volt, de amellett spontán mulatozás, egyszóval valós fesztiválhangulat kerekedett. A József Attila Általános Iskola udvarán, ahol az ebédet osztották, nénik, bácsik nótázása mellett fogyaszthattuk el a pljeszkavicát, séta közben csatlakozhattunk a gombosi Önkéntes Tűzoltótestület önkéntes forgalomirányítóinak rögtönzött mulatságához, amely a magyarittabéi zenekar tagjainak volt köszönhető. A Tájházban vasárnap este a helyi szervezők ünnepelték a hétvége sikerét, jogosan. Arról számoltak be, hogy a rendezvénysorozat szervezése összébb kovácsolta azt a csoportot, amely foglalatoskodott körülötte, de a teljes nyugat-bácskai magyar közösség kapott további munkára ösztönző energiadózist. Jövőre a dél-bánáti régió élhet a lehetőséggel, Muzsla és Nagybecskerek vette át a fesztivál zászlaját. Ismét egy szórványközösségben érezhetjük majd otthon magunkat. Elszánt túlélők, túl élők ahhoz, hogy túl ne élnének változó széljárást, fenyegető árvizet.
