2024. május 9., csütörtök

Emléktáblát állítottak Milan Mladenovićnak

Újbelgrádban, a Milutin Milanković sugárúton emléktáblát helyeztek el annak a többemeletes lakóép­ületnek bejáratánál, amelyikben 1973 és 1994 között Milan Mladenović, a legendás EKV zenekar fiatalon elhunyt frontembere és énekese lakott, ezzel is megemlékezve az énekes  halálának az évfordulójáról.

Az emléktáblán az énekes arca látható, mellette pedig az EKV zenekar Zemlja című szerzeményéből idéztek. Az emléktáblát Lana Vasiljević készítette alumíniumból, és a Milan Mladenović Alapítvány erőfeszítéseinek köszönhetően és az épület lakótanácsának valamint Belgrád város művelődési titkárságának a támogatásával avatták fel.

Az egyik leghíresebb és legnagyobb hatású jugoszláv együttes, az Ekatarina Velika, azaz az EKV 40 évvel ezelőtt alakult meg. А јugoszláv, és ezen belül is a belgrádi újhullám úttörőiként kezdték meg pályafutásukat, de a legtöbb akkori együttessel ellentétben ők túlélték a 80-as éveket, és ki tudtak lépni a nagyvárosi kedvenc státuszból, hogy egy egész ország sztárjaivá váljanak.

2006-ban a hazai B92 Rádió hallgatói az 1989-ben megjelentetett Samo par godina za nas című szerzeményüket választották meg a legjobb Ex-yu dalnak. E szerzemény tulajdonképpen összefoglalja Jugoszlávia modernkori történelmét: a mesterségesen összetartott államszövetségben Josip Broz Tito 1980-as halála után egyre csak nőtt a viszály, a széthúzás, a gyűlölet, és a 80-as évek végére már mindenki érezte, hogy ez az egész nemsokára hatalmasat fog robbanni.

Mladenović 1994. november 5-én, 36 évesen hunyt el hasnyálmirigyrákban. A halálát követően a zenekara feloszlatta magát.