2024. május 12., vasárnap

Őszintén, tisztán, szűrők nélkül

E hónap 25-étől 30-ig tart a KDSZ Desiré fesztiválja, jegyek már foglalhatók és vásárolhatók

A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház tizennegyedik Desiré Central Station nemzetközi/regionális kortárs színházi fesztiváljára kerül sor hamarosan. Szabadka legnagyobb színházi találkozója idén hat napig tart, 25-én kezdődik és 30-án ér véget. Az előadások helyszínei a KDSZ és a Jadran színpad. Az idei fesztivál alcíme: No filter!

Ahogyan azt a pénteki sajtótájékoztatón megtudhattuk, ezúttal is lesz koncert, Lajkó Félix egyfajta visszatéréséről van szó, egy igazi örömkoncertre számíthat a közönség. Ami az előadásokat illeti, láthatunk majd teljes nézőterű és kisebb közönségre tervezett produkciókat; újcirkuszi előadást; úgymond törlesztést is, azaz olyan produkciót, ami korábban elmaradt; Urbán András rendezésében készült előadást; lesznek továbbá műhelymunkák és beszélgetések; nem marad el a nyitó- és záróbuli sem; nem lesznek viszont nagy reklámok a városban, katalógusok, szórólapok és jegycsomagok sem. Minderről Urbán Andrástól értesülhettünk:

– Igyekszünk mindent online megoldani. Egyrészt a papírhasználat csökkentése érdekében, a kevesebb reklámozás pedig a szűkösebb anyagi keret miatt van. Megpróbáltunk minden rendelkezésünkre álló összeget a produkciók elhozatalára fordítani. Nehéz helyzetben van a KDSZ és a Desiré fesztivál is. Például a várostól kapott négymillió dinár euróban átszámolva a fele annyi, mint amennyi tizennégy éve volt. A nehézségek ellenére mégis azt gondolom, hogy a fesztivál színvonalas esemény lesz, és ismét büszkék lehetünk rá, ugyanakkor olyan helyzetbe is kerül, hogy már nem tudja felvenni a versenyt más regionális nemzetközi fesztiválokkal, amelyek eddig a közelébe sem értek. A Desiré hozzájárul Szabadka városias létéhez, mi nagyon szeretnénk folytatni, mert a visszajelzésekből ítélve az embereknek fontos és minden évben várják. A No filter azt jelenti, hogy minél őszintébben és tisztábban beszéljünk, de jelentheti azt is, hogy ez a szűrő nélküliség is tulajdonképpen egy szűrő, amin átüt a valóság. A No filter a színház igaz viszonyulása a valósághoz, de asszociálhat arra is, amikor az online térben való megjelenésünkhöz nem használunk szűrőt – tudtuk meg Urbán Andrástól.

A fesztivál nyitóelőadása a KDSZ-ben lesz, 25-én, pénteken, 19 órától a budapesti Stúdió K Színház Heilbronni Katica című produkcióját tekinthetik meg a nézők, Hegymegi Máté rendezésében. A Jadran színpadon 21 órától Lajkó Félix ad koncertet.

Urbán András a sajtótájékoztatón (Fotó: Molnár Edvárd)

Urbán András a sajtótájékoztatón (Fotó: Molnár Edvárd)

Szombaton, 26-án, 19 órától a KDSZ-ben ismét a Stúdió K Színház vendégszerepel, ezúttal Kosztolányi Dezső Nero, a véres költő című regénye nyomán készült darabbal, az előadást pedig szintén Hegymegi Máté rendezte.

Vasárnap, 27-én, 16 órától a KDSZ-ben a podgoricai Prazan prostor drámastúdió és a cetinjei Zetski dom koprodukciójában megvalósult, Mirko Radonjić rendezésében készült Anna Kareninát láthatjuk. Az előadás a szarajevói MESS fesztivál győztese. A Jadran színpadon 21 órától a Szlovén Ifjúsági Színház és a ljubljanai Maska együttműködésében létrejött Szóló című produkciót lehet majd megtekinteni. Az előadás a BITEF fődíját nyerte meg, a rendezője Nina Rajić Kranjac.

Hétfőn, 28-án, 19 órától a Jadran színpadon ismét egy szlovén koprodukciót láthatunk, ezúttal a Rossz társaság című előadást, Vito Weiss rendezésében, akit nem kell külön bemutatni a Desiré hűséges látogatóinak. A KDSZ-ben 21 órától a ljubljanai Ó, mily hétköznapi című előadást tekinthetjük majd meg, a rendezője Katja Legin.

Kedden, 29-én, 19 órától a Jadran színpadon, a Zombori Népszínház vendégszerepel Urbán András szerzői előadásával, az Übü the Greattel, amely Alfred Jarry Übü király című drámája alapján készült.

A fesztivál zárónapján, 30-án, azaz szerdán 19 órától, a KDSZ-ben egy zágrábi és egy párizsi koprodukciót láthatunk Screenagers Vol.2 címmel, a produkció az ún. újcirkusz műfajhoz tartozik. A Desiré 21 órakor zárul a Jadran színpadon, a Szarajevói Nemzeti Színház Az éhezőművész című előadással, amely F. Kafka életének, műveinek, leveleinek és naplóinak motívumai és töredékei alapján készült. A rendező Alen Šimić.

Jegyek a KDSZ pénztárán foglalhatók és vásárolhatók hétköznapokon 10 és 13, valamint 18 és 20 óra között, szombaton 10-től 13-ig. A jegyek hétfőtől már felvehetők. Az online jegyvásárlás a www.kosztolanyi.org/hu/jegyek oldalon lehetséges. Jegyek foglalhatók a ticket@desirefestival.eu címen is, akárcsak Vituska Erna Georginánál a 065/543-3203-as telefonszámon. Jegyár: 600 dinár.

Az aktuális információkról a desirefestival.eu oldalon lehet értesülni, valamint a fesztivál Facebook- és Instagram-oldalán.

A fesztivál partnerei a Népszínház, a Kortárs Galéria és az Etnofest. Támogatói a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Szabadka Város, a Tartományi Kulturális és Tájékoztatási Titkárság, Szerbia Kulturális Minisztérium, a Nemzeti Kulturális Alap, a Magyar Nemzeti Tanács, valamint a Testroskop.