2024. május 8., szerda

Eseménydús vakáció, új ismeretek szerzése

Véget ért a nyári gyermektábor a szabadkai VM4K-ban

Pénteken zárult az Indiánok nyomában elnevezésű nyári gyermektábor a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központban Szabadkán. Az ötnapos rendezvényen a szervezők és a foglalkozásvezetők a több mint ötven 6–11 éves gyermeknek számos változatos, színes és szórakoztató programokkal készültek, hogy megidézzék az indián létforma hangulatát, világát. A részvevők számára a tábor kiváló lehetőséget nyújtott egy eseménydús vakációra, barátkozásra, és nem mellesleg új ismeretek szerzésére. Az öt nap alatt a gyerekek egyebek mellett készítettek sámándobot, álomfogót, indián szőnyeget, ékszereket és fejdíszt, valamint agyag felhasználásával használati eszközöket. Ugyanakkor megismerkedtek különböző népi hangszerekkel, gyógynövényekkel és főzetekkel is. Részt vehettek ,,rókavadászat”-tornán, és arcfestésen, közösen zenélhettek, íjászkodhattak, továbbá ellátogathattak a szabadkai Bunford-ménesbe, ahol a lasszódobáláson, a lovagláson és az állatokkal való ismerkedésen volt a hangsúly. Utolsó napon pedig az Öt kenyér pékségben saját maguk készíthették el a kedvenc uzsonnájukat. A tábor az emléklapok kiosztása után zárult.

Gyermán Andrea, a VM4K marketing referense meglátása és véleménye szerint a gyermekek nagyon élvezték a programokat, és úgy vette észre, hogy minden évben jobban és jobban szeretnek visszatérni a táborba.

– Sok résztvevőtől hallottuk, hogy nagyon szívesen folytatnák a táborozást még jövő héten is. Ugyanúgy a szülők is el vannak ragadtatva, hiszen a gyermekeik mindennap megannyi élménnyel tértek haza. Az öt nap alatt leginkább talán az arcfestés tetszett nekik, hiszen így valódi indiánokká válhattak. Még a kezük is indián jelekkel volt tele, fejükön pedig a tollakból készített fejdísz. A Bunford-ménesbe tett kirándulás is élvezetes volt számukra, legjobban a lovaglás és a traktorozás nyerte el a tetszésüket. A gyerekek azért szerethetik ennyire a táborainkat, mert itt elengedhetik magukat és szabadok lehetnek. Természetesen folytatjuk tovább a tradíciót. A következő táborainkra télen kerül sor – mondta a VM4K marketing referense.

Az élményekről és tapasztalatokról néhány részvevőt is megkérdeztünk.

A gyerekek az Öt kenyér pékségben tettek látogatást, ahol saját maguk készíthették el a kedvenc uzsonnájukat (Fotó: Dér Dianna)

A gyerekek az Öt kenyér pékségben tettek látogatást, ahol saját maguk készíthették el a kedvenc uzsonnájukat (Fotó: Dér Dianna)

A szabadkai 9 éves Kenyeres Csenge meg sem tudta számolni, hány alkalommal vett részt a táborban, de mint mondta, jövőre is visszatér.

– A táborba a barátaim miatt szeretek járni, de új ismerősöket is szoktam szerezni. Sok mindent megtanultam az indiánokról, a szokásaikról. A kedvenc programom a lovaglás volt a Bunford-ménesben, ahol sokat játszottunk, megmutatták nekünk az állatokat, és elmentünk traktorozni, de tetszett az agyagozás és a nyaklánckészítés is – mesélte Csenge.

A 10 éves szabadkai Fábián Petra ötödik alkalommal jelentkezett a táborba a jó programok és a kedves foglalkozásvezetők miatt.

– Általában az egyik osztálytársammal szoktunk ide járni, de próbálok új barátokat is szerezni. Nagyon tetszett a hangszerbemutató, a nyaklánckészítés és az agyagozás is – hallottuk Petrától.

A kelebiai 9 éves Filep Kevin is már régóta lelkes visszatérője a VM4K táborainak.

– Sok újdonságot megtanultam az indiánokról, az oktatók nagyon kedvesek voltak, és érthetően magyaráztak. A kedvenc programom a nyaklánckészítés volt. Örültem, mert oda tudtam adni anyukámnak a születésnapjára ajándékba. Készítettünk agyagból tálakat is. Igaz, sokszor szétesett a próbálkozások során, de a végeredmény szép lett. Jövőre is visszajövök.