2024. május 12., vasárnap

Hadik András kultuszának ápolásáért

Szervező a hertelendyfalvi Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesület, társszervező pedig a Magyar Nemzeti Tanács

Futakon koszorúzással Újvidéken pedig történelmi előadásokkal és alkalmi műsorral emlékeznek meg gróf Hadik András halálának évfordulójáról március 12-én, vasárnap. A rendezvény fő szervezője a hertelendyfalvi Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesület, társszervezője pedig a Magyar Nemzeti Tanács.

– Fontosnak tartjuk Hadik András kultuszának kialakítását és ápolását, ezért hagyományteremtő szándékkal szeretnénk ezt továbbvinni. Az a célunk, hogy a dél-bácskai, újvidéki magyarságnak egy hosszú távú, minden évben megemlékezésre alkalmat, okot adó, jó értelemben vett kultusznak a kialakítását segítsük, és hogy az identitásunkat erősítsük. Ugyanakkor Hadik András nemcsak a közép-európai identitásnak a része, de egyik kiemelkedő személyisége is. Erre szeretnénk nagyobb hangsúlyt fektetni – emelte ki Hugyik Richárd, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának kultúrával megbízott tagja.

Hugyik Richárd

Hugyik Richárd

Az esemény 10.30-kor egy szentmisével veszi kezdetét a futaki Jézus Szíve-templomban. Ezt követően megkoszorúzzák Gróf Hadik András síremlékét, majd az ünnepséget az újvidéki Európa Kollégium dísztermében folytatják egy műsor keretében. A megnyitó 12.30-kor kezdődik, mely során Hugyik Richárd, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának kultúrával megbízott tagja mond ünnepi köszöntőt. Ezután Lázár Balázs, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa, történész Gróf Hadik András, a katona címmel tart képvetítéssel egybekötött történelmi előadást, majd Katona Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár munkatársa Gróf Hadik András, a diplomata elnevezéssel mond ismertetőt a híres magyar huszárról. Végül pedig a Vajdasági Magyar Népművészeti és Közművelődési Központ, Újvidék – Manó táncegyüttese: Hadik című előadásukat mutatja be. (koreográfusok: Podpácz Beáta és Kirch Zoltán, együttesvezetők: Takács ZsuzsannaTóth Andrea és Kiss Zselykó). A fellépést a topolyai Csalóka zenekar fogja kísérni.

Nyitókép: Hugyik Richárd