Boros Gábor, a budapesti ELTE Bölcsészettudományi Karának professzora és dékánhelyettese az elmúlt héten A szerelem filozófiái címmel tartott előadást az újvidéki Európa Kollégiumban. Boros Gábor hosszú ideje foglalkozik újkori filozófiatörténettel, mások mellett olyan szerzőkkel, mint Descartes, Spinoza, Leibniz, egyik központi kutatási területe pedig az emócióelmélet, vagyis az érzelmek filozófiája. A Széchenyi-díjas filozófiatörténész előadásának kezdetén felvázolta a filozófia bölcsességként, illetve tudományként való felfogását: a filozófia abból az önértelmezésből nőtt ki, hogy a bölcsesség szeretete, nem puszta tudomány, hanem érzelemmel teli tevékenység. Az érzelmi töltés és a racionális elköteleződés egysége az idők folyamán azonban felbomlott, a filozófus megmaradt racionális vállalkozónak, és az európai gondolkodásban a szenvedélyeket egyre inkább más helyeken tárgyalták. Egy ponton a filozófia mégis visszatalált az érzelmekhez: az emóciók a filozófia tárgyaként jelentek meg. Boros Gábor a történeti áttekintésében röviden bemutatta a szerelemről és az érzelmekről vallott elgondolásokat az európai gondolkodás három nagy korszakában, az antikvitás, a keresztény és a 17. századi naturalista filozófusok felfogásában. Végezetül áttért a 20. század második felére, amikor az érzelmek a filozófia egyik kiemelt tárgyát képezik, és amikor filozófia a pszichológiával hol karöltve, hol ellenkezve próbálja vizsgálni az emberi érzelmi jelenségek hátterét, lényegét. Platón Lakoma című dialógusa mellett beszélt Szent Ágoston, Aquinói Szent Tamás, Marsilio Ficino, René Descartes, David Hume, Immanuel Kant, Friedrich Hegel érzelemfelfogásáról, majd Martin Buber és a nemrégiben elhunyt Tengelyi László etikai művéről.
