„Egyelőre nem látjuk annak realitását, hogy nyár közepére a nemzetközi turisztikai forgalom a korábbi mértékben újrainduljon Európa-szerte, mindemellett hazai közönségünk biztonsága és egészsége számunkra mindennél fontosabb. Ezért azt a fájó döntést kellett meghoznunk, hogy legközelebb 2022-ben nyitjuk meg a Balaton Sound kapuit” – mondta el Fülöp Zoltán fesztiváligazgató.
Kultúra
Az érdeklődők április 6-ig küldhetik el a mozgóképen rögzített kedvenc Vörösmarty-versüket a szervezőknek – közölte a Vörösmarty Mihály Emlékmúzeum csütörtökön az MTI-vel.
Másodszor osztották ki a Milan Dunđerski Költészeti Díjat azoknak a szerzőknek, akik a zsűri elbírálása alapján a legsikeresebb pályaműveket hozták létre, verseik elgondolkodtatóak és az egyetemes emberi értékekre mutatnak rá. Az eddig nem publikált alkotásokat szerb, magyar, bosnyák, bunyevác, horvát és montenegrói nyelven lehetett beküldeni 2020.
Nyolcvanéves korában szerdán elhunyt Szersén Gyula Jászai Mari- és Tolnay Klári-díjas színművész.
Életének 73. évében elhunyt Kemény Gábor nyelvész, nyugalmazott egyetemi tanár.
A közösségi oldalak már évek óta a mindennapjaink részeivé váltak. Az évek során több platformot is kipróbálhattunk, ám a mai fiatalok az Instagramot és az egyre népszerűbb TikTokot részesítik előnyben.

