2024. október 8., kedd

Megjelent az Aracs folyóirat új száma

Az Aracs folyóirat március 15-ei számának tartalmából:

Gubás Ágota: „Az igazat mondd, ne csak a valódit”, Iancu Laura: Versek, Tóth Gy. László: A keresztet viselők védelmében, Bencze Izabella: A Makovecz-katedrális, Szabó Ferenc SJ: Tűz és fény, Dobos Marianne: A függetlenség szentje, Bobory Zoltán: Nehéz idők jönnek, Toót-Holló Tamás: A minden szétszóratással szembeni megmaradásakarat szószólója – laudáció Bertha Zoltán Napút-díjához, Mérey Katalin: „Szabaccság!!!”, Kunkovács László: Jó helyre születtem, Kovács Attila:  A fiatalokat akkor tudjuk leginkább megszólítani, ha hiteles, keresztény életet élünk és örök értékeket sikerül felmutatnunk – beszélgetés Utcai Róbert atyával, Mezey Katalin:  Naplójegyzetek XII., Hódi Sándor: A nyelvművelés időszerűsége, Kondor Katalin: Jelenczki, W.-Nemessuri Zoltán: Egy láda dicsőség, Gyémánt Richárd: Nepomuki Szent János, a Bánság védőszentje, Diószegi György Antal: Alexandrosz Ypszilantisz 1821-es szabadságharcának jelentősége a filhellén magyar és hungarofil görög kapcsolatok értékvilágának fényében, Molnár Pál: A történelmi öntudat nemzetet szövő erő – beszélgetés Diószegi György Antallal, Kabdebó Lóránt: Egy lexikoncikk előtörténete, Tráser László: Cédulák XXVIII., Józsa Judit: Az erényekről, Feledy Balázs: Józsa Judit, a nemzet szolgálója, Józsa Judit életrajza, Papdi Izabella: Az Aracs repertóriuma (2014–2020)

E számban Józsa Judit kerámiaszobrász munkásságát mutatják be.