2026. június 30., kedd

Kultúra

Léphaft karikatúrák körülírva

Most jelent meg a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesületének kiadásában, a háromszéki Illyefalván a Gúnyhatár, Léphaft karikatúrák körülírva című kötet. Léphaft Pál 52 karikatúrája mellé 52 újságíró, alkotó írt rövid szösszenetet.

Elhunyt Ivan Klajn akadémikus

Életének 85. évében elhunyt Ivan Klajn filológus, nyelvtörténész, nyugalmazott egyetemi tanár, a Szerb Tudományos és Művászeti Akadémia tagja.

Új könyvek

A szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium jelenlegi és egykori diákjai között többen foglalkoznak versírással. Munkáikkal több irodalmi pályázaton, vetélkedőn is sikerrel szerepeltek.

Mephisto „csak” egy színész

Nagy érdeklődéssel várta a közönség az Újvidéki Színház Mephistóját Balázs Áronnal a főszerepben. A csalót, a komédiást, a karizmatikus embert alakítja, akinek tragédiája a siker felé rohanás, akit csak a csúcsra jutás, a csúcson való szereplés elégít ki.

A legjobb a vajdasági zenészélet

Idén a nyuszi egy új lemezt hoz, a Juhász zenekar ugyanis a napokban jelenteti meg a Tudom én már… című egészen friss albumot, amellyel elsősorban a gyerekeket célozza meg. Az új albumról, a közelgő koncertszezonról és az elmúlt időszak megpróbáltatásairól Juhász Gáborral beszélgettünk.