A régóta várt Nagy Egyiptomi Múzeumtól kezdve az amerikai filmakadémia Los Angeles-i mozgóképmúzeumáig világszerte új kulturális intézmények nyitják meg a kapuikat idén.
Kultúra
Minden januárban számba vesszük, hogy mely vajdasági irodalmár, zene- és képzőművész születésének, illetve elhalálozásának van kerek évfordulója az adott évben. Ez jó alkalom arra, hogy a vajdasági magyar közösség, egy-egy település lakói, egy-egy művészeti ág képviselői méltassák az adott alkotót.
Az egyiptomi kultúrában kevésbé jártasaknak meghökkentő a cím, a festészetben kevésbé otthon levőknek meghökkentőek a képek, de összességében tekintve olyan kerek egészet ad a fiatal magyarkanizsai festőművész kiállítása, melyet a néző sokáig a lelkében hordoz. Gondolkodásra késztet és szabad asszociációnak is teret ad, miközben az ő pillanatnyi impulzusai vetülnek a vászonra, mint ahogy azt megtudhattuk Szalma Zsókától, akinek első, itthoni, magyarkanizsai kiállítása nyílt meg péntek délután és egészen 22-éig megtekinthető.
Idén márciusban kilencedik alkalommal rendezik meg a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivált. A filmes szakmai esemény pitchfórumára január 30-ig lehet nevezni előkészületben lévő rövidfilmes projektekkel.
Marko Radojičić országunk kulturális életét népszerűsítő Belgrade Edt Culture blogja nemrég tízes listát állított össze azokból a 2019 októberétől 2020 decemberéig bemutatott szerbiai előadásokból, amelyeket a legjobbaknak, ennél fogva ajánlásra méltónak tart. Ahogyan azt a blogon olvashatjuk, hálátlan feladat egy ilyen lista összeállítása, tudva azt, hogy ebben a periódusban a járványhelyzet mekkora mértékben befolyásolta a színházak működését, szinte ellehetetlenítette azt, ha pedig játszottak is, a nézőtéren csupán kis létszámú közönség ü...
Életének 87. évében elhunyt Szabó Ildikó színésznő – tudatta a család pénteken az MTI-vel.

