A magyar kormány olyan javaslaton dolgozik, amely kikényszerítené, hogy a migránsoknak őrzött helyen kelljen megvárniuk menekültkérelmük elbírálását – mondta Hollik István (képünkön) kereszténydemokrata országgyűlési képviselő szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.
– 2017 kihívása az lesz, miként lehet kiszűrni a már itt lévők közül azokat, akik veszélyt jelentenek az európai, illetve magyar emberek biztonságára. Ehhez tovább kell erősíteni a jogi határzárat, tovább kell szigorítani a migránsok mozgására vonatkozó előírásokat – fejtette ki Hollik István, megjegyezve, a menekültkérelmet beadók a legtöbb esetben nem várják meg eljárásuk végét, a hatóságok pedig később már nem találják őket.
Azoknak, akiknek a kezében nincs jogerős döntés arról, hogy jogosultak menekültstátuszra, semmi keresnivalójuk nincs „az országban, a közterületen”. Nekik a határon kijelölt tartózkodási helyen kellene megvárniuk a jogerős határozatot – fogalmazott a képviselő.
Kiemelte, a kormánypártok fel vannak készülve arra, hogy emiatt Brüsszelből intenzív támadás indul majd Magyarország ellen, de meggyőződésük, hogy ezt végig kell csinálniuk.
A kabinet a héten terjesztheti a parlament elé a fenti szigorításokat tartalmazó javaslatot.



