A Fidesz kezdeményezi, hogy a budapesti közgyűlés alakítson egy vizsgálóbizottságot a 4-es metró beruházása körüli korrupció feltárására. Hidvéghi Balázs, a kormánypárt kommunikációs igazgatója a hét végén a rendszerváltozás utáni legnagyobb korrupciós ügynek nevezte a beruházást az Európai Unió csalás elleni hivatala (OLAF) által február 3-án nyilvánosságra hozott jelentése alapján.
A Fővárosi Közgyűlés vizsgálóbizottsága dokumentumokkal, elemzésekkel és meghallgatásokkal jelentősen hozzájárulhat az ügy tisztázáshoz – mondta Hidvéghi. Hozzáfűzte: az OLAF-jelentés alapján a budapesti 4-es metró építésének körülbelül harmadát (166 milliárd forintot) lopták és csalták el, a felelősség pedig egyértelműen a Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon által működtetett szocialista–szabaddemokrata kormányokat, illetve a Demszky Gábor által vezetett ugyanilyen összetételű budapesti városvezetést terheli.
A Fidesz kommunikációs igazgatója kijelentette: az említettek tevékenysége miatt Magyarországnak 59 milliárd forintot kell visszafizetnie az Európai Bizottságnak az okozott 166 milliárd forintos káron felül. A legfőbb kérdés, hogy hova lett ez a temérdek pénz – jegyezte meg Hidvéghi, aki szerint egy fővárosi vizsgálóbizottság ebből a szempontból is meggyorsíthatná a teljes tisztán látást.
Kiemelte: fontos lenne tudni, hogy a korábbi városvezetésben milyen politikusok, tisztségviselők milyen módon voltak érintettek az ügyben. „Velünk együtt bizonyára sokan kíváncsiak arra, hogy kik voltak azok a szocialista és liberális (szabaddemokrata) politikusok, akik ma talán az MSZP-ben, a Demokratikus Koalícióban, az Együttben vagy más pártokban még mindig aktívak” – fejtette ki.
Hidvéghi nem zárta ki, hogy a későbbiekben parlamenti vizsgálóbizottságok is alakulhatnak az ügy tisztázására. A legerősebb ellenzéki pártként a Jobbik máris jelezte: kezdeményezi a botrányos metróberuházást vizsgáló országgyűlési bizottság megalakítását.
A 4-es metró beruházásának összértéke 452 milliárd forint volt.
Az OLAF-jelentés minapi ismertetése után a hírbe hozott politikusok cáfolták az érintettségüket. Az MSZP ugyanakkor közleményében üdvözölte az OLAF-iratok közlését. A szocialista párt kifejezte reményét, hogy elfogulatlan és pártatlan vizsgálattal derítik ki az illetékesek az ügy érintettjeinek felelősségét.
A Miniszterelnökséget vezető Lázár János már január 19-én feljelentést tett, miután az OLAF megállapította: a 4-es metró beruházása ügyében többszörösen felmerül az EU pénzügyi érdekei megsértésének és más bűncselekményeknek a gyanúja. A hatóság január 23-án nyomozást rendelt el az ügyben.



