A magyar egészségügyi ellátórendszer ura a migráció okozta helyzetnek, kockázatot jelent azonban, hogy az érkezők nem együttműködőek, nem várják meg a szűrővizsgálatok eredményét – jelentette ki Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár kedden Röszkén. Kovács Attila helyettes országos tisztifőorvos hangsúlyozta, az ellátórendszer hármas feladatot végez: a lakosság, illetve a migránsokkal közvetlenül érintkezők biztonságának garantálását, valamint az érkezők ellátását.
Ónodi-Szűcs Zoltán a röszkei tranzitzónánál tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a jelenlegi szabályok alapján a magyar hatóságok „elmentek a falig”. Magyarországot az a vád szokta érni, hogy nem nyújt kellő védelmet a migránsok számára, nagyon nehéz azonban ezt megtenni, ha az érintettek nem hajlandóak igénybe venni a segítséget – tette hozzá. Az orvosi alapellátás a tranzitzónákban biztosított, egy-egy orvosi rendelő működik gyermekeknek és felnőtteknek, ezek személyzetét a honvédség biztosítja. A gyermekorvosok a kerítés vajdasági oldalára, de még magyar területre is kimennek, és aki igényli, azt ellátják – mondta az államtitkár. A politikus kitért arra, hogy tavaly áprilistól több mint 350 millió forintba került az érkező migránsok egészségügyi ellátása, az orvosi kezelés, a gyógyszerek, vakcinák, szűrővizsgálatok, a mentős szállítás költsége.
Kovács Attila helyettes országos tisztifőorvos hangsúlyozta, az ellátórendszer hármas feladatot végez: a lakosság, illetve a migránsokkal közvetlenül érintkezők biztonságának garantálását, valamint az érkezők ellátását. Magyarország teljes körű – gyakorlatilag saját állampolgáraival megegyező – egészségügyi szolgáltatást nyújt a migránsoknak. Ha egy migráns esetében valamilyen fertőző betegség gyanúja merül föl, szűrővizsgálatra utalják be. Tavaly év végétől augusztus elejéig több mint 4100 ilyen szűrővizsgálatot rendeltek el, ezek közül azonban csak 350-400 történt meg, a többiek korábban továbbutaztak Magyarország területéről – közölte a főorvos. A járványügyi kockázatot mutatja azonban, hogy ezek során is találtak HIV-, szifilisz-, valamint hepatitis A és C fertőzöttet. Az elhanyagolt higiénés állapotok miatt nagyon sokan rühesen, tetvesen érkeznek – tudatta a szakember.
A Századvég Politikai Iskola Alapítvány legfrissebb felmérése szerint a megkérdezettek 90 százaléka továbbra is elutasítja az Európába irányuló illegális migrációt – közölte az alapítvány kedden az MTI-vel. A június 20. és 30. között 2004 felnőtt részvételével készített felmérésben a migrációhoz kapcsolódó személyes tapasztalatok, illetve információk megszerzésének módját mérte fel. Az eredmények azt mutatják, hogy minden negyedik megkérdezettnek volt saját vagy közeli hozzátartozóján keresztül személyes tapasztalata „irreguláris migránsokról”. Az erről beszámolók mintegy háromnegyede negatívan nyilatkozott, minden tizedik válaszadó zaklatásról, inzultusról számolt be. A személyes tapasztalattal rendelkezők közül tízből hatan véletlenül találkoztak migránssal, egyharmaduk személyesen is kommunikált velük, míg kétharmaduk a tapasztalt magatartás alapján alakította ki véleményét.



