Scarborough - zátony , Panatag - zátony , Huángyán Dǎo, avagy Huangjan - sziget .
Még földrajzilag fölöttébb talpaltak számára sem mond semmit, hiszen ezt a Dél-kínai-tengerben fekvő, háromszög alakú, mintegy 55 kilométer kerületű, a tengerből alig kiemelkedő, atollra emlékeztető sziklagyűrűt csupán a térségben hajózók tartják nyilván. Ők is elsősorban azért, hogy széles ívben elkerüljék, ne járjanak úgy, mint 1784 szeptemberében a Scarborough nevű hajó, amelynek tearakománya és teljes legénysége odaveszett. Ennek fényében meghökkentőnek tűnik, hogy Kína és a Fülöp-szigetek már két hónapja viaskodik ezért zátonyért, a közelmúltban még hadihajóik is farkasszemet néztek.
Már-már elcsendesedni látszott az április elején kirobbant, majd május elején izzásig hevült vita, amikor Peking kedden ismét nehezményezte, hogy Manila nem mondott le arról, hogy területi vitájukat az ASEAN (Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége) közelgő értekezletén napirendre tűzze, holott Peking úgy véli, a Scarborough-zátony (maradjunk a pórul járt vitorlásról kapott nevénél) hovatartozását illető disputát „külső erők” beavatkozása nélkül, csakis az érintett felek párbeszédével lehet megoldani. Előzményeként hétfőn Benigno Aquino, Fülöp-szigeteki elnök felvetette, hogy Manila esetleg pilóta nélküli repülőgépeket kérne az Egyesült Államoktól, hogy azok segítségével figyelje meg a vitatott tengeri területeket, a szenátus elnöke pedig azt nyilatkozta, hogy a zátonyra való kínai igény jogilag gyenge lábakon áll.
A kínai külügyi szóvivő erre ismét óva intette Manilát, hogy „hagyjon fel a provokációkkal, ne szítsa a tüzet, és előzze meg, hogy a helyzet még bonyolultabbá váljon”. Feltehetően újfent bekéretik majd a külügyminisztériumba a Fülöp-szigetek Kínában akkreditált, legmagasabb beosztású diplomatáját (Manilának nincs Kínában nagykövete), és ismét világosan tudtára adják, hogy a sziget Kínához tartozik, és ha Manila tovább feszíti a húrt, Peking mindenre kész, hogy területi igényét nyomatékosítsa, beleértve a tűzparancsot is. (A Fülöp-szigeteki diplomatát májusban háromszor rendelték be, és ezt követően a térségben addig farkasszemező hadihajókat kölcsönösen visszavezényelték.)
Hogy Peking halálosan komolyan gondolja, amit gondol, mármint, hogy a Huangjan-sziget minden vitát kizáróan csakis őt illeti meg, május elején olyképp demonstrálta, hogy a kérdéses vizekben – 320 kilométerre délkeletre Hongkongtól – üzembe helyezte első mélytengeri fúrótornyát. A CNOOC (Kínai Nemzeti Offshore Olajvállalat) 31 ezer tonnás fúrótornya csak a kiaknázás kezdete, Kína a vitatott zátony közelében is több kutatásba kezd, akárcsak a környező 25 négyzetkilométeres mélyvízi területen, ahol a tervek szerint 2300 méter alá fúrnak majd, hogy a becsült 30 milliárd köbméter földgázt felhozzák. A Dél-kínai-tenger talapzatában becslések szerint 23–30 milliárd tonna olaj és 16 ezer milliárd köbméter földgáz rejlik, azaz Kína összes olaj- és gáztartalékának egyharmada.
Kétségtelen, hogy az előző bekezdés mindenki előtt egyértelművé tette, hogy miért is olyan fontos ez a tengerből alig-alig kiemelkedő néhány hitvány kavics!? Ezzel együtt azt is, hogy Manila sem csak úgy, „üresben” feszíti a húrt. Pekinget nemcsak azzal dühíti, hogy következetesen Panatag-zátonynak nevezi a vitatott sziklagyűrűt, amivel közvetve sajátjának tekinti, hanem olyan „véletlen egybeesésekkel” is, amilyen az amerikai adományként érkezett, május végén átvett Hamilton osztályú fregatt. Az amerikai parti őrség szolgálatából kivont, 1967-ben épített négymotoros hadihajót eredetileg Dallas névre keresztelték, és vietnami bevetéseit követően csaknem a világ minden tengerét megjárta. Szerepet kapott az iraki háborúban, 2008-ban pedig Grúzia partjainál is készenlétben állt. Hillary Clinton tavaly novemberi látogatása alkalmával jelentette be hivatalosan az „adományt”. A két ország közötti szövetség létrehozásának 60. évfordulóján azt is közölte, hogy az Egyesült Államok mindig a filippínók oldalán lesz és „harcolni fog velük a közös jövőért”.
Noha Hillary átvitt értelműnek szánta, Pekingnek nagyon nem tetszik ez a „harcolni fog”. Washington ugyan függetlennek deklarálta magát a szigetvitában s azt hangoztatja, hogy a diplomáciai megoldás híve, Kína azonban – hagyományosan – ferde szemmel néz az Egyesült Államok visszatérésére a régióba, a bőkezű katonai segítségnyújtására, és a térségbeli – köztük a Fülöp-szigetek hadseregével megejtett – közös hadgyakorlataira.
Akadnak azonban szép számban olyanok is, akik kimondottan örülnek a zátony körüli acsarkodásnak, és sejthetően azt szeretnék, hogy az egyhamar ne érjen véget. Lehetőleg soha. A vizek „őslakói” ezek, akik május derekától – amikor a két ország kölcsönösen halászati tilalmat rendelt el a térségben – viszonylag háborítatlanul úszkálnak. Végtére is, a tekintett zátony és a tenger (akárcsak Földünk összes sós és édes vizének) tulajdonjoga egyedül őket illeti meg.
