Az amerikai fél még nem adott egyértelmű felvilágosítást Donald Trump amerikai elnök azon utasításával kapcsolatban, amely a nukleáris kísérletek felújítására vonatkozik – közölte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy moszkvai atomsorompó-konferencia résztvevőinek kedden bemutatott videoüzenetében.
„Továbbra sem látszik esély arra, hogy hatályba lépjen az Átfogó Atomcsend Szerződés. Mint azt mindenki tudja és elismeri, ennek fő oka, hogy az Egyesült Államok még mindig nem ratifikálta ezt a szerződést. 2025 októberében az amerikai elnök nyilvános utasítást adott hadügyminiszterének a nukleáris kísérletek újraindítására. Az amerikai fél részéről eddig nem érkezett egyértelmű magyarázat arra, hogy ez mit jelent, és nem arról van-e szó, hogy Washington fel fogja oldani a teljes körű nukleáris robbantásokra vonatkozó moratóriumot" – hangoztatta.
A külügyminiszter aggasztónak nevezte a Közel-Keleten kialakult katonai-politikai válságot az atomsorompó-rendszer jövője szempontjából. Rámutatott, hogy mind több ország erősödik meg abban a meggyőződésében, hogy csak a nukleáris fegyverek birtoklása jelenthet megbízható garanciát a biztonságuk elleni jogtalan támadásokkal szemben.
Lavrov szerint a biológiai fegyverek gyártása terén több ország dolgozik azon, hogy felerősítse a létező kórokozók hatását, valamint hogy létrehozzon előre meghatározott tulajdonságú mesterséges mikroorganizmusokat. Mint mondta, ezáltal nő a veszélye annak, hogy olyan újgenerációs biológiai kórokozók jelennek meg, amelyek hagyományos módszerekkel nem azonosíthatók be. Lavrov jogilag kötelező erejű jegyzőkönyv kidolgozását sürgette a biológiai és toxinfegyverek betiltásáról szóló egyezmény keretében, amely lehetővé tenné egy ellenőrzési mechanizmus működtetését.
Azzal vádolta meg az Egyesült Államokat és szövetségeseit, hogy „destruktív tevékenységükkel hozzájárulnak a világűr militarizálásának és konfliktusövezetté válása kockázatának növekedéséhez". A hadászati stabilitást jelentősen veszélyeztető projektnek nevezte az amerikai Aranydóm globális rakétavédelmi rendszer létrehozását, amely már 2028-ra előirányozza az űrből indítható elfogó eszközök telepítését.
Nyitókép: Az orosz külügyminiszter aggasztónak nevezte a Közel-Keleten kialakult katonai-politikai válságot az atomsorompó-rendszer jövője szempontjából (Fotó: Beta/AP)



