2025. augusztus 2., szombat

Újabb űrhajósok kezdték meg féléves munkájukat a Nemzetközi Űrállomáson

Két amerikai, egy orosz és egy japán asztronautával a fedélzetén sikeresen megérkezett szombat reggel a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) a SpaceX űripari cég Crew Dragon típusú űrkapszulája, amely péntek reggel indult útnak a floridai Kennedy Űrközpontból egy Falcon 9 típusú rakéta segítségével. A négy űrhajós ezzel megkezdte féléves munkáját az ISS-en.

Az űrkapszula legénysége – Zena Cardman és Mike Fincke amerikai, valamint Jui Kimija japán és Oleg Platonov orosz űrhajós akkor hajtotta végre a sikeres dokkolást, amikor az állomás a Csendes-óceán délkeleti része felett volt éppen – közölte a SpaceX a közösségi médiában.

Ez már a tizenegyedik, nemzetközi legénységi rotációval megvalósított misszió az ISS-re, amelyet az amerikai űrhajózási hivatal (NASA) kereskedelmi programjának (Commercial Crew) részeként, az űrsiklókorszak utódjaként létrehozott program keretében, a SpaceX magánvállalat bevonásával indítottak el.

Hathónapos küldetése során a Crew-11 olyan lehetséges holdraszállási forgatókönyveket fog szimulálni, amelyek a bolygó déli pólusa közelében valósulhatnának meg az Egyesült Államok vezette Artemis program részeként, és végső céljuk a Holdra való újbóli eljutás megvalósítása.

A 2000 óta folyamatosan lakott és a Föld körül keringő tesztlaboratóriumként működő ISS-en emellett tesztelni fogják azt is, hogy milyen hatással lehet a gravitáció a Holdra leszálló űrhajókat vezető asztronauták irányítási képességére. A tesztelés döntő fontosságú eredményeket hozhat az űrkutatás és azon belül egy újabb, a jövőben megvalósuló Mars-expedíció számára.

A Crew-11 fedélzetén gyümölcsfák, köztük örmény gránátalmafa is érkezett az űrbe. Ezeket egy Földön hagyott kontrolltétellel hasonlítják majd össze, hogy így tanulmányozzák a mikrogravitációnak a növények növekedésére gyakorolt hatását.

Az Európát, Japánt, az Egyesült Államokat és Oroszországot összefogó nemzetközi együttműködés modelljeként működő Nemzetközi Űrállomás (ISS) összeszerelése 1998-ban kezdődött el. Működési élettartamát eredetileg 2024-ig tervezték, de a NASA becslése szerint 2030-ig még tovább működhet. Az Egyesült Államok és Oroszország a minap megállapodott, hogy 2028-ig mindenképpen üzemben tartják.
 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Beta/AP