Az amerikai képviselőház maratoni vita után elfogadta az adócsökkentésről és a költségvetési kiadások mérsékléséről szóló átfogó törvénycsomagot csütörtökön.
A kongresszus alsóházában jórészt pártvonalak mentén 218 igen szavazat és 214 elutasítás mellett kapta meg a többséget az úgynevezett Big Beautiful Bill, amely Donald Trump több választási ígéretének megvalósítását is tartalmazza. A republikánus képviselők közül ketten voksoltak a törvény ellen, mert elégtelennek tartották a jogszabály által előírt költségvetési kiadáscsökkentést.
A végszavazás előtt a demokrata párti képviselőcsoport vezetője, Hakeem Jeffries hajnalban kezdett, több mint 8 órás – a képviselőház történetében rekordhosszúságú – felszólalással próbálta megakasztani az elfogadási folyamatot, amit a republikánusok „hasztalan és értelmetlen erőfeszítésnek” neveztek a törvénykezési munka akadályozására.
A demokraták többször hangoztatott kifogása az volt, hogy a jogszabály a szociális ellátások csökkentését jelenti, így a rászorulók számára egészségügyi ellátást biztosító Medicaid, valamint az élelmiszersegélyek költségvetési forrásainak megvonását eredményezi majd.
Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnöke a végszavazást megelőzően tartott negyedórás beszédében a választási ígéretek megvalósítására hívta fel a figyelmet.
A republikánusok a demokraták bírálatával kapcsolatban a vitában azzal érveltek, hogy a törvény nem szól szociális juttatások megvonásáról, kizárólag a támogatásokkal való visszaélések kiszűréséről intézkedik.
A törvény elfogadását követően Karoline Leavitt elnöki szóvivő közölte, hogy Trump hamarosan aláírja a frissen elfogadott jogszabályt. Az elnök korábban július 4-i határidőt szabott a törvényhozásnak a törvény elfogadására.
A törvényt a szenátusban szintén éjszakán át tartó, hétvégén kezdett ülésen fogadták el kedden, a szavazategyenlőséget J. D. Vance alelnök döntő voksa billentette át.
A „Nagy Csodálatos Törvény” (Big Beautiful Bill) elnevezést Trump már a tavalyi választási kampányban is használta, és abban fontosabb választási ígéreteinek megvalósítását ígérte. Az elfogadott jogszabály tartalmazza többi között a borravaló és a túlóra adómentességét, az elektromos járművek vásárlása utáni támogatások megszüntetését, állandósítja az első Trump-adminisztráció adócsökkentésről szóló átmeneti intézkedéseit. Emellett plusz források jutnak a határőrizetre, a határbiztonság erősítésére, így a határfal további építésére a mexikói határon, valamint az országban tartózkodó illegális bevándorlók elleni fellépésre.
A jogszabályban szerepel mintegy 1600 milliárd dollár költségvetési kiadáscsökkentés, ugyanakkor átmeneti időre lehetővé teszi az Egyesült Államok már így is rekordmértékű, 36 ezer milliárd dollárt meghaladó államadósságának növelését az adósságplafon kitolása révén.

Nyitókép: Mike Johnson, a képviselőház elnöke republikánus képviselőtársai körében aláírja a jogszabályt (Fotó: AP via Beta)