A súlyos pusztításokat szenvedett natanzi urándósítóban veszélyes szintet ért el a radioaktív sugárzás, ám a létesítményen kívül továbbra is normális értékeket mértek. Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő szerint hazája a győzelem felé vezető úton halad, hadseregének csapásai pedig hosszú időre visszavetették Irán atomprogramját.
Az izraeli csapások hatására Irán talán hajlandó lenne tárgyalni a vitatott nukleáris programjáról és a tűzszünetről.
Öten könnyebben megsebesültek a kedd reggeli rakétatámadásban Izraelben – jelentette a mentőszolgálat. Irán ezúttal harminc rakétát indított, amelyekből négy becsapódott. Az éjszaka is több légiriadó volt Izraelben iráni rakéták és drónok miatt.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója pedig arról számolt be, hogy már a pénteki izraeli támadásokban „súlyosan megrongálódtak, ha ugyan nem semmisültek meg teljesen” az urándúsító centrifugák Natanzban. Rafael Grossi a BBC-nek elmondta: a megrongálódott natanzi komplexum nem szenvedett egyéb károkat. Közölte: a telephelyen a sugárzás veszélyes szintet ért el, ám a létesítményen kívül normálisak az értékek.
Grossi szerint négy épület megrongálódott Iszfahánban is, míg a Fordóban található földalatti dúsítóüzemből eddig nem érkezett jelentés károkról.
Izrael részben azzal indokolta a háború megindítását, hogy a légicsapásokkal meg akarja akadályozni Iránt atomfegyver gyártásában. (A dúsított urán ehhez a fegyverhez szükséges.) Ám Teherán azt állítja, hogy a nukleáris programja békés, polgári célokat szolgál.
A hét vezető ipari hatalmat tömörítő csoport (G7) közleményben biztosította támogatásáról Izrael biztonsága iránti támogatását. Hétfő esti nyilatkozatukban figyelmeztettek: „Irán a regionális instabilitás és terrorizmus elsődleges forrása”, ezért „sohasem birtokolhat atomfegyvert”. Teherán erre úgy reagált kedden, hogy a G7-országok figyelmen kívül hagyták „Izrael égbekiáltó agresszióját” Irán ellen.
MENEKÍTIK A KÜLFÖLDIEKET
Az izraeli hadsereg (IDF) szerint a légierő vadászgépei megtámadtak egy katonai főhadiszállást Teheránban, s megölték Ali Sadmani tábornokot, az iráni hadsereg vezérkari főnökét. Hivatali elődjét, Golámali Rasidot az Izrael által múlt pénteken Irán ellen indított háború első csapásában likvidálták.
Az iráni fővárost kezdettől fogva heves támadások érik. Izrael fontos létesítményekre csapott már le Teheránban, ahonnan tömegesen menekül a lakosság. A külföldieket, elsősorban a diákokat, pedig evakuálják saját országaik.
Az IDF hétfőn lesújtott az IRINN állami televízió teheráni épületére is. Teherán háborús bűnnek nevezte a támadást, amelyben legalább ketten életüket vesztették.
KÉT FONTOS NAP JÖN
Teherán azonnali evakuálására vonatkozó figyelmeztetést tett közzé hétfőn este közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök, aki azt üzente, hogy Iránnak alá kellett volna írni a megállapodást, amely megtiltja számára az atomfegyver birtoklását. Washingtonban a külügyminisztérium előzőleg felszólította az amerikai állampolgárokat, hogy azonnal hagyják el Iránt. Közölte azt is, hogy az amerikaiak ne utazzanak Izraelbe.
Trump tegnap azt üzente, hogy Teherán mondjon le az atomfegyverekről. Közölte: a következő két napban derül ki, hogy Izrael mérsékli-e az Irán elleni támadásait.
Előzőleg elmondta: Irán deeszkalálni akarja a konfliktust Izraellel. Trump szerint „szeretnének beszélni, de ezt korábban meg kellett volna tenniük”. Hozzáfűzte: „Meg kell kötniük egy megállapodást, s ez mindkét fél számára fájdalmas, de azt mondanám, hogy Irán nem nyeri meg a háborút. Azonnal beszélniük kell, mielőtt túl késő lenne”.
Néhány órával Trump nyilatkozata előtt a Reuters azt jelentette, hogy Irán tárgyalni akar (az USA-val) az atomprogramja korlátozásáról, s a békéről. A Wall Street Journal pedig azt közölte, hogy Teherán ebben az ügyben már megkereste Ománt, Katart és Szaúd-Arábiát.
KOMOLYTALANNAK TARTJA
Az izraeli kormányfő azonban nem tartja komolynak Irán állítólagos tárgyalási hajlandóságát.
Benjámin Netanjahu úgy becsülte, hogy az eddigi légicsapások jelentősen és nagyon hosszú időre visszavetették Irán nukleáris programját. Közölte: Izrael úton van a győzelem, illetve két céljának elérése, azaz az iráni nukleáris és rakétafenyegetés felszámolása felé.
Az ABC News amerikai hírtévének adott interjújában kijelentette: Ali Hámenei ajatollah iráni vezető célba vétele nem fokozná, hanem lezárná az izraeli-iráni konfliktust. A kérdésre, hogy Izrael végezne-e Hámeneivel, az izraeli miniszterelnök annyit mondott: azt tesszük, amit tennünk kell. Ám hozzáfűzte: fegyverszünetről hallani sem akar.
Jiszráel Kac izraeli védelmi miniszter kedden arra figyelmeztette Hámeneit, hogy hasonló sors várhat rá, mint Szaddám Huszein néhai iraki diktátorra.

Nyitókép: Füst gomolyog az iráni állami televízió épületéből, amelyet izraeli találat ért (Fotó: Beta/AP)