2025. június 16., hétfő
IZRAELI–IRÁNI KONFLIKTUS

Újabb rakétatámadások érték Izraelt

Az izraeli hadsereg viszont támadást indított az iráni nukleáris fejlesztések infrastruktúrája ellen

Az első jelentések szerint tízen meghaltak, kétszázan megsebesültek a szombat éjszakai iráni rakétatámadások következtében Izraelben, ahol közvetlen találat ért egy magas lakóházat a Tel-Avivtól délre fekvő Bat Jamban. Szintén becsapódott egy ballisztikus rakéta Rechovotban, a Weizmann tudományos kutatóintézet területén, ahol laboratóriumok gyulladtak ki. A Haifához közeli, észak-izraeli Tamra faluban is többen életüket vesztették, illetve többen megsebesültek egy becsapódó rakéta miatt. A rakétatámadás lokális károkat okozott a haifai Bazan kőolaj-finomító komplexum cső- és távvezetékeiben is. A mentőszolgálat által közzétett információk szerint a kórházakban ápolt sebesültek közül többen súlyos állapotban vannak, így nem zárható ki az áldozatok számának további növekedése.

Az izraeli hadsereg (IDF) ugyanakkor széles körű támadássorozatot indított Teheránban az iráni nukleáris fejlesztések infrastruktúrája ellen, lőtték a védelmi minisztérium központját és az üzemanyagraktárakat is. A hadsereg egyik szóvivője vasárnap felszólította az irániakat, hogy aki fegyvergyártó üzem közelében tartózkodik, sürgősen távozzon onnan. „Ez egy sürgős figyelmeztetés mindazoknak, akik Irán bármely fegyvergyártó üzemében vagy a hozzájuk kapcsolódó létesítményekben tartózkodnak. Biztonságuk érdekében kérjük, hogy azonnal hagyják el a gyár területét, és további értesítésig ne térjenek vissza oda!” – közölte Avicháj Edri. Az izraeli hadsereg korábban arról számolt be, hogy egy föld alatti rakétaindító létesítményt is támadott a nyugat-iráni Horramábádban.

Az iráni Tasnim hírügynökség szombat éjjeli jelentése szerint Irán részlegesen felfüggesztette a termelést a világ legnagyobb gázkitermelő helyén lévő egyik üzemben, ahol izraeli légicsapás következtében tűz keletkezett. „Fontos helyszínről van szó, amely a múltban még az iráni rendszer egyik propagandavideójában is szerepelt” – közölte újságírókkal Effi Defrin dandártábornok, az izraeli hadsereg szóvivője. „A létesítményt találat érte, és az ott tartózkodó magas rangú vezetőket szintén megsemmisítettük” – tette hozzá Defrin, aki hangsúlyozta, hogy több tucatnyi más rakétalétesítményt is leromboltak.

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő szombati videóbeszédében nemzeti egységre buzdított, és meghatározta az Irán elleni háború céljait, köztük az Izraellel szembeni kettős, nukleáris és rakétafenyegetés elhárítását. „Célunk Irán kettős fenyegetésének, Izrael felszámolásának megakadályozása. A kettős fenyegetés az atomprogram és a ballisztikus rakéták. Az utolsó pillanatban voltunk” – mondta az izraeli kormányfő, aki szerint Irán atombombát fejlesztett Izrael megsemmisítése céljából, és Izrael súlyos csapást mért Irán ezen képességére a fejlesztéseket vezető tudósok csoportjának likvidálásával is, ami sok évre visszaveti Irán nukleáris fejlesztéseit.

Netanjahu vasárnap Bat Jamban kijelentette, Izrael a létéért harcol. „El fogjuk érni a célunkat, és súlyos csapást mérünk rájuk. Érzik majd, hogy milyen erősek vagyunk” – mondta az izraeli kormányfő, aki szerint Izrael egy egzisztenciális küzdelem kellős közepén áll, amelynek súlyát minden izraeli állampolgár érzi.

Az izraeli kormány egyébként a fegyveres konfliktusokban életüket vesztők azonosítására vonatkozóan vasárnap életbe léptette azt a szabályozást, amelyet vészhelyzetben indokolt alkalmazni. A rendelet lehetővé teszi a halottak azonosítását a belügyminisztérium birtokában lévő biometrikus adatbázis segítségével. A rendőrség ujjlenyomatokat kérhet a biometrikus adatbázisból a háborús halottak és eltűntek azonosításához.

Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter vasárnap kijelentette, Teheránnak szilárd bizonyítékai vannak arra, hogy az amerikai erők – az Egyesült Államok támaszpontjai a térségben – támogatják Izraelt Irán elleni súlyos támadásában. Aragcsi szerint Izrael azért támadott egy fontos iráni földgázkitermelő létesítményt a Perzsa-öböl partján, mert eszkalálni akarja háborúját Iránnal, közben elgáncsolni a diplomáciai erőfeszítéseket, kisiklatni a tárgyalásokat. Ez szerinte súlyos stratégiai hiba. Úgy fogalmazott, hogy mindezek ellenére Irán továbbra is nyitott egy olyan nukleáris megállapodásra, amelyben vállalja, hogy nem tesz szert atomfegyverre, de semmiképpen nem hajlandó lemondani nukleáris jogairól.

Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter szombaton egy interjúban közölte, hogy az éleződő feszültség miatt az Egyesült Államok bizonyos katonai eszközeit Ukrajnából átcsoportosította a Közel-Keletre, amit a régiós amerikai érdekeltségek hatékony védelmének szükségességével indokolt. A Pentagon irányítója a Fox News hírtelevízió élő adásában nyilatkozva beszámolt arról, hogy az átcsoportosított eszközök között szerepelnek dróntámadás elhárítására szolgáló rendszerek. Hozzátette, hogy az iráni és izraeli helyzetet a Pentagon minden szintjén folyamatosan követik, a térségben állomásozó amerikai haderő elhelyezkedését erőteljesnek nevezte, és világossá tette, hogy megvédik a térségben tartózkodó amerikai embereket és érdekeltségeket.

Keir Starmer brit miniszterelnök szombaton bejelentette, Nagy-Britannia katonai repülőgépeket vezényel a közel-keleti térségbe az izraeli–iráni konfliktus fellángolása nyomán. Starmer úgy fogalmazott, hogy a brit kormány készenléti intézkedésként katonai eszközöket, köztük repülőgépeket telepít a térségbe. A kormányfő nyilatkozatával egy időben a londoni miniszterelnöki hivatal is bejelentette, hogy Nagy-Britannia harci és légi üzemanyag-utántöltő repülőgépeket küld a konfliktus körzetébe, arra az esetre, ha a helyzet tovább eszkalálódna.

Recep Tayyip Erdogan török elnök az Izrael és Irán közötti pusztító háború veszélyére figyelmeztetett szombaton a Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökössel folytatott telefonbeszélgetésében. „Erdogan elnök a beszélgetés során kijelentette, hogy a térségünk nem tűrhet el egy újabb válságot, és egy újabb pusztító háború illegális bevándorlási hullámokat indíthat el a térség összes országa irányába” – áll a török elnöki hivatal által kiadott közleményben, amely szerint a török államfő egyben Izraelt a térség stabilitására és biztonságára leselkedő fő veszélynek nevezte. Erdogan úgy vélte, hogy az iráni atomprogram kérdését csak a tárgyalások folytatásával lehet megoldani.

XIV. Leó pápa észszerű cselekvésre és párbeszédre szólította fel szombaton az iráni és izraeli felet, miután a két ország légicsapásokkal, rakétákkal és drónokkal támadta egymást. XIV. Leó a Szent Péter-bazilikában megtartott audienciáján elmondta, hogy nagy aggodalommal figyeli a kialakult helyzetet, és egy ilyen kényes pillanatban ismételten és határozottan szeretné arra felhívni a szemben álló feleket, hogy cselekedjenek felelősségteljesen és az észszerűen. Hozzátette, hogy senkinek sem lenne szabad fenyegetnie egy másik fél létezését, ezért minden országnak kötelessége támogatni a béke ügyét, és a megbékélés útját kijelölve elindítani, illetve előmozdítani azokat a megoldásokat, amelyek mindenki számára garantálják a biztonságot és a méltóságot.

Donald Trump amerikai elnök közösségi médiaoldalán közölte, elsősorban az Irán körül kialakult helyzetről szólt a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szombaton folytatott telefonbeszélgetése. Trump úgy fogalmazott, az eszmecsere csaknem egy órán keresztül tartott, és egyetértettek abban, hogy az Izrael és Irán között kialakult katonai konfliktust meg kell szüntetni. Az amerikai elnök vasárnap közzétett bejegyzésében ismét a katonai konfliktust lezáró megállapodást sürgetett Izrael és Irán között, és azt a meggyőződését hangoztatta, hogy a béke hamarosan helyreállhat.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő szerint Izrael a létéért harcol (Fotó: TASR/AP)