2024. május 9., csütörtök

Gabonban a hadsereg több tisztje hatalomátvételt jelentett be

A nyugat-afrikai Gabonban a hadsereg több tisztje szerdán kora reggel a televízióban bejelentette, hogy átvette a hatalmat.

A puccsisták közölték, hogy további intézkedésig lezárták az ország határait, és feloszlatták az állami intézményeket, beleértve az alkotmánybíróságot. A televízióban beolvasott közleményükben felelőtlenséggel és kiszámíthatatlansággal vádolták a jelenlegi kormányzatot, a hatalomátvételt pedig azzal indokolták, hogy a békét csak azon a módon tudják biztosítani, ha „véget vetnek a jelenlegi rezsimnek".

Kiemelték: tiszteletben tartják Gabonnak a nemzetközi közösségben vállalt kötelezettségeit, egyúttal nyugalomra intették a lakosságot.
Sajtóbeszámolók szerint a fővárosban, Libreville-ben a bejelentés alatt fegyverropogást lehetett hallani.

Röviddel a katonai hatalomátvétel előtt jelentette be a központi választási bizottság, hogy Ali Bongo Ondimba hivatalban lévő elnök győzött a múlt heti elnökválasztáson.

Gabonban augusztus 26-án tartottak elnök- és parlamenti választásokat, a választási bizottság szerdai közleménye szerint az elnökválasztást Ondimba a szavazatok 64,2 százalékával megnyerte. Őt követi Albert Ondo Ossa közgazdász professzor, aki a voksok 30,7 százalékát tudhatja magáénak. Ossa már a szavazás napján azt hangoztatta, hogy a választások során szabálytalanságok történtek, de ezt Odimba kampánycsapata tagadta.

Az urnák lezárása után az országban már kijárási tilalmat vezettek be, és blokkolták az internethozzáférést is, a belügyminiszter pedig „a békét és stabilitást aláásni akaró erőkre" figyelmeztetett.