2024. október 8., kedd

Negyven holttestet megtaláltak a Nepálban lezuhant repülőgép környékén

Lezuhant egy belföldi utasszállító repülőgép vasárnap Nepál középső részén, fedélzetén 72 emberrel, a mentőszolgálatok már legalább 40 holttestre bukkantak a baleset helyszínén.

A Yeti Airways nepáli légitársaság gépén a négyfős személyzet mellett 68 utas tartózkodott – közölte a légitársaság szóvivője, Szudarsan Bartaula.
A pokharai nemzetközi repülőtér részéről azt közölték, hogy a gépen öt indiai, négy orosz, két dél-koreai, továbbá egy ausztrál, egy francia és egy argentin állampolgár is utazott.
Az ATR 72-es típusú gép a fővárosból, Katmanduból tartott az onnan 200 kilométerre nyugatra található Pokharába, a légi irányítás nem sokkal a felszállás után vesztette el a kapcsolatot a pilótákkal.
A katasztrófa Pokhara térségében történt, helyi kormányzati források szerint a lezuhant gépen keletkezett tűz oltása jelenleg is tart, a Twitteren közzétett videofelvételeken a roncsokból felszálló sűrű füst is jól látható.

Fotó: CNA

Fotó: CNA

A hadsereg szóvivője, Krisna Bandari újságíróknak azt mondta, a gép gyakorlatilag darabokra tört.
A mostani a legsúlyosabb repülőgépszerencsétlenség Nepálban azóta, hogy 1992-ben a pakisztáni légitársaság Katmanduba tartó járata zuhant le, fedélzetén 167 emberrel.
Jóllehet az utóbbi években a nepáli légi közlekedés fellendült, a gépek karbantartása és a biztonsági előírások továbbra sem elégségesek. Az Európai Unió biztonsági aggályok miatt korábban kitiltotta légteréből a nepáli repülőgépeket.

Nyitókép: CNA