2024. május 8., szerda

Első évfordulóra tizedik szankciócsomag

Megtiltja az EU az elektronikus alkatrészek exportját Oroszországba

Újabb Oroszország elleni szankciós csomagról egyezett meg az Európai Unió az ukrajnai háború kezdetének első évfordulóján. Ez a tizedik intézkedéscsomag, amiben megtiltják az elektronikus alkatrészek, sugárhajtóművek és antennák Oroszországba történő exportját összesen 11 milliárd euró értékben. Az Unió úgy gondolja, Oroszország nehezen tudja majd beszerezni ezeket.

Az EU kiterjeszti a szankciókat hét, az Iráni Forradalmi Gárdával kapcsolatban álló szervezetre is, melyek azokat a drónokat gyártották, amiket Oroszország bevet Ukrajnában.

Olyan szervezetek és személyek is felkerültek a szankciós listára, akik felelősek az ukrán gyerekek illegális deportálásáért.

„Oroszország egy autokratikus gazdaság felé sodródik, elvágva a világtól. A szankciók jelentősen gyengítik a orosz gazdaságot, és kizárják a lehetőségét, hogy moderizálhassák azt. Továbbra is nyomást gyakorolunk Oroszországra és azokra, akik a harctéren támogatják. Továbbra is fellépünk Putyin szövetségesei ellen. Ahogy azok ellen is, akik segítenek Oroszországnak a szankciók megkerülésében és a háborús készletének feltöltésében” - fogalmazott az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen.

A megállapodáshoz vezető tárgyalások azonban a vártnál tovább tartottak. Magyarország megpróbált több nevet is levetetni a szankciós listáról, míg más országok, köztük Lengyelország és Litvánia az orosz nukleáris szektort is bevonta volna a szakciós csomagba. A következő lépésekről a későbbiekben állapodnak meg.

Az orosz gyémánt importtilalma nem szerepelt a listán, annak ellenére, hogy a G7 országokkal megállapodtak a drágakövek nyomon követéséről.

Nyitókép: (Illusztráció: pixabay.com)