Kabulból Taskentbe menekítettek 26 magyar állampolgárt Magyarország katonai szövetségesei – tájékoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) szerda délután közleményben az MTI-t.
Világ
A hatalmat megszerző tálib lázadók tegnap bejelentették, hogy büntetlenséget biztosítanak minden állami tisztviselőnek, és felszólították őket, hogy térjenek vissza munkahelyükre. „Általános amnesztiát hirdetünk mindenki számára, hogy teljes bizalommal élje tovább megszokott életét” – írták közleményükben.
A tálibok békés kapcsolatok fenntartására törekszenek más országokkal, tiszteletben tartják a nők jogait az iszlám törvények keretében – mondta kedden a radikális iszlamista szervezet szóvivője a tálibok – afganisztáni hatalomátvételük utáni első – sajtótájékoztatóján.
Asraf Gháni afgán elnök megerősítette, hogy elhagyta az országot. Menekülése után nem sokkal az Afganisztán nagy részét elfoglaló iszlamista szélsőségesek bevonultak a fővárosba, Kabulba is, majd közölték: kikiáltják az Afganisztáni Iszlám Emirátust.
Feljelentést tettek Bob Dylan, a 81 éves, híres amerikai énekes ellen még múlt pénteken. A vád szerint egy kislányt erőszakolt meg, tudósít a B92 hírportál.
Közélet/Világ
ENSZ-főtitkár: a világnak össze kell fognia az afganisztáni terrorfenyegetéssel szemben
Felszólította hétfőn New Yorkban a nemzetközi közösséget az ENSZ-főtitkára, hogy fogjon össze az afganisztáni terrorfenyegetéssel szemben, ne engedje, hogy a dél-ázsiai ország ismét terrorszervezetek működési helyévé vagy menedékévé váljék.

