2024. május 9., csütörtök

Megtaláltak egy elrabolt kislányt Ausztráliában – VIDEÓ

Egy ausztráliai táborból tizennyolc nappal ezelőtt eltűnt egy kislány, aki a szüleivel tartózkodott ott egy ünnepségen. A négyéves kislányt mintegy száz kilométerre eltűnésének helyszínétől találták meg teljesen egészségesen - írja az N1 hírportál.

A rendőrség betört egy carnarvoni házba, amelynek egyik szobájában megtalálták az eltűnt kislányt. A ház be volt zárva, az esettel kapcsolatban pedig egy férfit tartóztattak le. A rendőrség egyelőre még nem közölte hogyan is akadtak az emberrabló nyomára. Cleo Smith-et utoljára a szülei sátrában látták még október 16-án. Amikor a következő nap reggelén a szülei felébredtek, a kislánynak már hűlt helye volt.

Cleo a megtalálását követően újra találkozhatott a szüleivel. Ebben reménykedtünk és ezért imádkoztunk mindannyian. Az eredmény a rendőrség hihetetlen munkájának köszönhető és szeretnék köszönetet mondani a kislány szüleinek, Nyugat-Ausztrália közösségének és minden jótevőnek is - nyilatkozta Col Blanch seriffhelyettes.