2025. május 11., vasárnap

Október 5-én indul a Coffee Lake

A jelek szerint az Intel október 5-én dobja kereskedelmi forgalomba az első nyolcadik-generációs asztali Core i processzorait, amelyek már a Coffee Lake szériát erősítik. Míg egyes források velük kapcsolatban áremelkedésről számolnak be, valójában árcsökkenésre lehet számítani.

Igaz ugyan, hogy áruk 12-25%-al magasabb lesz, mint a hasonló típusszámú hetedik generációsaké, ám a magszám és ezzel együtt a teljesítmény növekszik, tehát, picivel drágábbal sokkal jobb processzorokra számíthatunk. A hetedik generációs kétmagosak helyett az új nyolcadgenerációs négymagosak több, mint kétszer akkora teljesítményt hoznak és csaknem 25%-al lesznek drágábbak. A hetedik generációs négymagosak helyett pedig az új nyolcadgenerációs hatmagosak több, mint másfélszer akkora teljesítményt nyújtanak és csaknem 12%-al lesznek drágábbak.

A Core i7-8700K elméletben a 339 dolláros Core i7-7700K-t követi, azonban az árcédulájára csaknem 400 dollár lesz írva. A Core i5-8600K mintegy 300 dollárba kerül majd, míg az elődöt jelentő Core i5-7600K 249-be kerül. Minden 6-magos Core i5 és 4-magos Core i3 CPU-nál hasonló mértékű áremelkedésre lehet számítani. A megjelenés első hullámában olyan asztali Coffee Lake chipek érkeznek, amelyek a Core i7 és a Core i5 sorozatokat gazdagítják, és a tuningosoknak kedveznek. Eleinte ráadásul csak egy lapkakészlet, a Z370 Express lesz képes ezeket kiszolgálni (tuninggal együtt). Tehát, csak a jobb, tuninbarát Z370-es alaplapok jelennek meg, az olcsóbb H370-esek, és a legjobb, az abszolút felsőkategóriás Z390-esek csak később várhatóak. Az október elejétől várható alaplapok között lesz olcsóbb, 120 dolláros példány is, az MSI Z370-A PRO ennyiért várható. A processzorok között a csúcsot a Core i7-8700K jelenti majd, 6 maggal és 12 szállal, 12 MB harmadszintű gyorsítótárral. A Core i5-8600K szintén 6-magos, de HyperThreadingre nem képes, a harmadrendű gyorsítótár mérete pedig csak 9 MB.

Magyar ember Magyar Szót érdemel