Jön az Intel olcsó, 2,5 gigabites Ethernet adaptere
A Foxville kódnevű fejlesztés elérhető áron kínál gigabit fölötti hálózati sebességet.
Az egy gigabitet lassan kinövik a végfelhasználói piacra szánt PC-k is, hiszen ma már nem lehetetlen ennél nagyobb tempót kínáló internetelérést szerezni, de egyelőre túl sok haszna ennek nincs, legalábbis egy géppel semmiképp. Az tehát világos, hogy a vezetékes hálózatok esetében nő az igény a nagyobb sebességre, de ehhez terjednie is kell a megfelelő interfészeknek, ami olcsó Ethernet adapterek nélkül nehezen megvalósítható. A 2,5 gigabites megoldások között eddig leginkább a Realtek RTL8125 tudott nagyobb figyelmet szerezni magának, hiszen jó képességei mellett az ára is értékelhető volt, de most jön az Intel, Foxville kódnevű Ethernet adaptere, amely i225-V néven még nagyobb tömegekhez juttathatja el a 2,5 gigabites tempót.
Az i225-V-t elsődlegesen azért lehet jó áron kínálni, mert nincs benne integrált MAC. Emiatt az i225-V gyakorlatilag csak az Intel alaplapjain fog feltűnni, hiszen máshol ez a fejlesztés működésképtelen.
A képességek tekintetében egyébként nem kínál semmi kiemelkedőt az Foxville kódnevű Ethernet adapter, lényegében tudja a 2,5 gigabites tempót, mindenféle extra funkció nélkül. Viszont 2,4 dolláros a listaára, vagyis nagyjából egy dollárral drágább a hasonló kategóriát célzó, de csak egy gigabites megoldástól.
Nagyon komoly mikrokód-frissítést kapnak az AMD Ryzen processzorok
Novemberben érkezik a Ryzen CPU-k mikrokód-frissítése, amely több mint 100 javítást és új funkciót hoz el a felhasználók számára.
Bár az AMD Ryzen processzorai hatalmas sikernek örvendenek, sajnos messze nem hibamentesek. A Ryzen 3000 szériánál sok problémát próbált meg kijavítani a gyártó, de vannak gondok, amelyek továbbra is adottak.
A jó hír az, hogy az AMD egészen pontosan novemberben egy igen komoly mikrokód-frissítést ad ki a Ryzen processzorokhoz, olyat, ami több mint 100 hibajavítást, fejlesztést és új funkciót tartalmaz. Ezt az MSI marketingigazgatója, Eric Van Beurden árulta el egy YouTube-műsorban.
Az új mikrokódot egy közelgő BIOS-frissítésen keresztül kapják meg a felhasználók. Ezt nem csak az MSI, a többi alaplap-gyártó is közzéteszi majd. Az új utasításkészletet már a jövő héten elindítja az AMD, de természetesen az alaplap-gyártóknak időre lesz szükségük, mire mindent tesztelnek és finomhangolnak, ez több hétbe is beletelik.
A Planet 3DNow! szerint Van Beurden egyébként az AGESA 1.0.0.4-es frissítést emlegette, amely a Ryzen 3000 CPU-k stabilitási gondjait is megoldja majd elvileg.
A javításokról és új funkciókról konkrétumokat még nem árultak el, és azt sem tudni, hogy a Ryzen 2000 és 1000 széria bajait orvosolják-e. Az viszont biztos, hogy novemberben jönnek a frissítések.
Információk az AMD ZEN3 és ZEN4 architektúrájáról
A ZEN3 esetében változik a CCX tömbök gyorsítótár-kialakítása, a ZEN4 alapú megoldások pedig új processzorfoglalatot igényelnek.
Az AMD a HPC-AI Advisory Council UK Confrerence alkalmával érdekes részleteket osztott meg a ZEN3 és a ZEN4 architektúrával kapcsolatban, valamint egy útitervet is bemutatott, amelyről kiderül, nagyjából mikor jelenhetnek meg az új architektúrák köré épülő processzorok. Az előadásról készített felvétel egy rövid időre a YouTube-ra is felkerült, ám meglepően hamar eltávolították, ugyanis a jelek szerint ezeket a tartalmakat még nem a publikumnak szánták. Mint tudjuk, ami egyszer felkerült az Internetre, azt többé nem lehet eltávolítani: az előadásról készültek mentések, így a lényegi tartalom nem maradhat titokban.
A ZEN3 architektúra, amely a ZEN2 utódjaként érkezik, első körben a Milan szerverprocesszorok fedélzetén kaphat helyet, amelyek sorozatgyártása várhatóan 2020 harmadik negyedévében indulhat meg. Ezek a szerverprocesszorok már egy fejlettebb 7 nm-es gyártástechnológiával készülnek (7 nm+), ami több előnyt is kínál annak érdekében, hogy a teljesítmény növekedhessen. Az új processzorok lényegi felépítése igazából nem sokat változik, hiszen továbbra is a 64 processzormaggal ellátott változat képviseli a csúcsot, ami továbbra is 128 szállal gazdálkodhat – egyelőre nincs jele az SMT4 bevetésének –, valamint a processzorfoglalat is a jól ismert SP3 marad. Persze az új termékek alkalmazása előtt BIOS frissítésre szükség lesz, de ezt már megszokhattuk. Az új modellek továbbra is nyolccsatornás DDR4-es memóriatámogatással, illetve PCI Expres 4.0-s hubbal rendelkeznek, a TDP keret pedig 120 és 225 W között húzódik, igaz, az új generációból is érkezhet magasabb TDP kerettel rendelkező változat a 7H12 mintájára.
A felépítés tehát követi azt a kilenclapkás megoldást, amit a ZEN2 alapú második generációs EPYC szerverprocesszoroknál megismerhettünk: a CPU magok nyolc lapkán foglalnak helyet, közöttük pedig az I/O lapka húzódik. Lapkák frontján azonban lesz némi változás, ami a gyorsítótár-elérést érinti, vagyis a jelenlegi felépítést átalakítják egy kissé. Most egy-egy nyolcmagos lapkán két darab négymagos CCX foglal helyet, amelyek 16-16 MB-nyi harmadszintű megosztott gyorsítótárral dolgozhatnak. Ez a ZEN3 érkezésével megváltozik, ugyanis a két 16 MB-os helyét egy egységes 32 MB-os L3 Cache veszi át, amely mind a nyolc processzormaggal kapcsolatban van. Ennek a megoldásnak köszönhetően a késleltetés csökkenhet, ami a teljesítményre is jótékony hatással van, pontos mértékéről azonban majd csak később hullhat le a lepel.
Az új gyártástechnológiának és a gyorsítótár átalakításának köszönhetően érezhető teljesítménynövekedésre van kilátás, ám arról egyelőre nem beszélt az AMD, hogy ez az előző generációhoz képest pontosan mekkora gyorsulást jelent.
Az SP3-as Milan platform után 2021 folyamán érkezhet a Genoa, amely már ZEN4 architektúra köré épülhet. Az új processzorok az SP3-as helyett az SP5-ös processzorfoglalatot használják, azaz mindenképpen alaplap-cserére kell készülniük a szerverpiac szereplőinek. Fontos változás, hogy ezek a processzorok új memóriát kapnak, vagyis DDR5 memória-támogatásra készülhetünk, de ezzel együtt a PCI Express hub is fejlődik, hiszen a 4.0-s verziót az 5.0-s kiadásra cserélik, amely duplázást hoz adatátviteli sávszélességek terén.
Az Intel ebben az időszakban, vagyis 2021 folyamán a Sapphire Rapids generáció piacra dobására készül majd, amelynek tagjai nyolccsatornás DDR5-ös memóriatámogatással és PCI Express 5.0-s támogatással érkezhetnek. Az egyelőre rejtély, hogy az új modellek teljesítmény terén mire lesznek képesek az AMD akkori szerverprocesszor-generációjával kapcsolatban, de idővel erre is fény derül.
Durván zuhan a Windows 7 népszerűsége, mindenki megy át a Windows 10-re
Közel egy évnyi semmittevés után úgy tűnik, hogy végre kezdenek észbe kapni a Windows 7 felhasználók rendszerük támogatásának közelgő megszűnésével kapcsolatban, és tömegesen váltanak át a Windows 10-re. A két operációs rendszer részesedése ugyanis - ami tavaly augusztus óta csak alig változott - az elmúlt hónapok során durva változásnak indult: a Windows 7 zuhanni kezdett, a Windows 10 pedig behozhatatlan előnyre tett szert.
Ez derül ki a Net Marketshare legújabb számaiból, amik szerint a jövő év elején nyugdíjba vonuló rendszer az elmúlt három hónap során felhasználói egy ötödét elveszítette, akik szinte kivétel nélkül a Windows 10 felhasználói bázisához csatlakoztak. Ennek köszönhetően utóbbi részesedése mostanra már 52.38%-ra nőtt, miközben hosszú évekig legnépszerűbb társa szeletkéje alig 28.17%-ra csökkent.
Látványosan begyorsult a Windows 7-ről Windows 10-re váltás az elmúlt pár hónap során
Mindezek hátterében nyilvánvalóan az áll, hogy a Windows 7 már csak alig néhány hónapig fog ingyenes foltokat kapni, ami után megszűnik nyilvánosan támogatottnak lenni. Bár a Microsoft jó pénzért cserébe még akár további három évig is fog javításokat kiadni a rendszer legsúlyosabb újonnan azonosított problémáira, ehhez a tipikus otthoni felhasználók már nem fognak tudni hozzáférni.
Érdekesség egyébként, hogy a Windows 7-tel együtt a Windows XP részesedése is igen durva csökkenésnek indult az elmúlt hónapokban - nem egyértelmű okok miatt. A már közel fél évtizede nem támogatott rendszer ugyanis évek óta őrzött 3% körüli részesedése alig pár hónap alatt 1.2%-ra apadt, és valószínűsíthető, hogy az év végéig be fog csúszni a lélektani egy százalékos határ alá is.
A 2001-ben kiadott XP-t manapság már szinte csak elavult információs és értékesítési terminálokon, valamint olyan beágyazott rendszerekben használják - bár utóbbiak legtöbbje vélhetően egyébként sem jelenik meg a Net Marketshare számaiban. (prohardver.hu, pcworld.hu, ipon.hu, pcforum.hu nyomán)
