Kedd délután Stephen Hawking és az orosz milliárdos Jurij Milner közös sajtótájékoztatón jelentették be: egy új technológiával nanorobotokat küldenének a 4,3 fényévre lévő Alfa Centauri csillagrendszerbe. A milliárdos 100 millió dollárral támogatja a célkitűzés megvalósítását elősegítő kutatást, hogy minél előbb elinduljon a projekt.
Az ötlet új formában folytatná a távoli régiók felderítésének gyakorlatát, hiszen ezúttal nem hagyományos műholdakkal, hanem nanorobotok százaival, netán azok ezreivel venné célba a kiszemelt helyszínt. Az Alpha Centauri naprendszer közvetlen szomszédunk, tőlünk mintegy 4,37 fényévnyi, azaz nagyjából 41.5 billió kilométeres távolságban helyezkedik el, ennek elérése azonban komoly akadályokba ütközik, hiszen nem áll rendelkezésünkre olyan meghajtás, amely emberi léptékben értékelhető idő alatt eljuttatná oda az erre kijelölt eszközöket. Jó példa erre, hogy a Voyager-1 szonda 36 év alatt érte el a Naprendszer külső határát, innen pedig még hatalmas utat kellene megtenni a szomszédos csillagrendszerig.
A nagy számban előállított, olcsó nanorobotokat ezzel ellentétben viszonylag egyszerű lenne felgyorsítani, hogy elérjék a fénysebesség egyötödét, amelynek révén mintegy 20 év alatt elérnének az Alpha Centauri rendszerbe, ott pedig 24 óra állna rendelkezésükre, hogy az átszáguldás időszaka alatt adatokat gyűjtsenek a helyszínről. A robotok nagyjából akkorák lennének, mint egy okostelefon, és egy rakétával juttatnák fel őket az űrbe, onnan indulnának útjukra. A kívánt sebességet egy speciális lézerrel valósítanák meg, ez az apró eszközökre szerelt vitorlát hajtaná meg, ám itt szükség van a rendelkezésre álló lézerek továbbfejlesztésére. A nagy számra pedig azért van szükség, mert a csillagközi por és egyéb tényezők valószínűleg végeznének a nanorobotok jó részével.
A célba érés, illetve az adatgyűjtés után újabb 4 évet kellene várnunk ahhoz, hogy megkapjuk az apró antennák segítségével visszaküldött adatokat, de még ez is tűrhetőnek tűnik, tekintettel arra, hogy nincs jobb ötletünk a cél megvalósítására. A teljes projekt Milner szerint dollármilliárdokba kerülne, ők egyelőre a kutatási fázist szeretnék felgyorsítani.
Még ha meg is lenne a pénz, akkor is felmerül egy csomó technikai akadály, a már taglaltakon kívül is. A miniűrhajóknak kellően kicsinek és könnyűnek kell lennie ahhoz, hogy ilyen hatalmas sebességgel útnak tudják indítani. És ugye nem elég, hogy eljuttatnak oda valamilyen járművet, érdemes annak információt is gyűjteni (bár azt, hogy mihez kezdenek a 4,3 fényévnyire lévő információval, még nem tudjuk). A lényeg, hogy ezeken a mini űrhajókon lennének kamerák, navigációs és kommunikációs eszközök is. Ezeknek olyan könnyűnek kell lenniük, amilyet még nem tudnak készíteni a mai eszközökkel.
Érdekes, hogy itt egy évtizedekkel ezelőtt megfogalmazott állításra hagyatkoznak, mint megoldás. Mégpedig a Moore-törvényre, amely azt mondja ki, hogy az integrált áramkörök összetettsége nagyjából 18 hónaponként megduplázódik. Elméletben ez azt jelenti, hogy a következő évtizedben már tudnak alkotni egy a mainál (talán) olcsóbb, miniszámítógépeket és szenzorokat, amilyenek ezekhez az űrhajókhoz kellenek. Azt jótékonyan figyelmen kívül hagyják, hogy a legtöbb szakértő szerint a méretek (és költségek) csökkenése már nem olyan mértékű, mint a törvény megfogalmazása idején, vagyis jóval tovább tartana a megfelelő méretű processzorok megalkotása. Nem egy, hanem több évtizedbe is.
Az elképzelés egyáltalán nem új, a fénnyel hajtott űrhajóknak nagy rajongója volt például Carl Sagan amerikai csillagász és televíziós ismeretterjesztő, aki már 1976-ban arról ötletelt, hogy létezhet olyan űrhajó, amely óriási vitorlájával befogná a Nap sugarait és az hajtaná célja felé.
Néhány éve aztán felmerül, hogy nem csak a Nap sugarait lehetne munkába fogni, hanem a mesterséges fényt is fel lehet használni, vagyis lézerrel indítanák útjára az űrhajót. Az elmélet megvolt, a gyakorlatban azonban az volt a megoldhatatlan, hogy túl erős lézert kellene építeni, ami megoldhatatlan. Még ma is az.
De nem is az a cél, hogy egy 100 gigawattos lézert építsenek. Philip Lubin, a Kaliforniai Egyetem asztrofizikusa szerint szuperszámítógépet sem úgy építünk, hogy egy darab szupererős processzort készítünk. Hanem több ezer processzort kötünk össze. Hasonló elven kell a lézerekkel is bánni, akár százmillió darab egy kilowattos lézert is egymás mellé lehetne helyezni . Merészségnek hangzik, de ésszerűbb, mint a egy darab, 100 gigawattos megoldás.
És akkor el is érkeztünk a következő problémához, egy ilyen monstrum óriási lenne. Ráadásul olyan helyre kellene tenni, amely eléggé száraz, mert a pára nem tesz jót a lézereknek. Az sem baj, ha magasan van, mert az atmoszféra is bezavarhat. Az ötletelők az Atacama-sivatagot ajánlják erre a célra, magasan is van, száraz is ott a levegő, élőlények sem nagyon vannak, akik megrongálhatják a milliárdos berendezéseket.
Jurij Milner tisztában van a problémákkal, saját állítása szerint is 18 megoldandó kérdést szedtek össze. De ez nem lombozza le, amúgy is abból él, hogy ígéretesnek tűnő startupokat finanszíroz, és befektetései általában megtérülnek. Jókor fektet be jó cégekbe, mint például 2009-ben a Facebookba, de később a Zyngába, Spotifyba, Airbnb-be, Grouponba és Twitterbe. Ma már nagyjából hárommilliárd dollárja van, amelyből nagyon sokat ad tudományos kutatásokra. Nem véletlen, mindig is érdekelték a tudományok, a Moszkvai Egyetemen elméleti fizikából diplomázott, a PhD-t csak üzleti karrierje miatt hagyta abba. Azóta díjakat alapított, tavaly szintén Stephen Hawkinggal elindított egy projektet az idegen létformák által leadott rádiójelek keresésére. Arra is százmillió dollárt szánt.
A projekthez amúgy nem kis neveket sikerült összeszednie, az egészet Pete Worden vezeti, aki egészen tavalyig a NASA Ames kutatóközpontjának volt az igazgatója. Emellett számos rangos kutatót nyert meg tanácsadónak, közte Avi Loeb és Martin Rees csillagászokat, a Nobel-díjas Saul Perlmuttert. Ezen kívül még a NASA-val és az Európai Űrügynökséggel is fel akarják venni a kapcsolatot.
Mostani bejelentése sem sokkal kisebb álom, mint megtalálni a földönkívüliek létét bizonyító rádiójeleket. De ha nem is sikerül elérni, akkor is létrejöhetnek azok az apró, könnyű számítógépek, vagy egyéb megoldások, amelyeket aztán más projektekhez lehet felhasználni. Maga Milner is úgy fogalmazott, hogy hinni kell benne, ahogy az első űrrepülésben is hittek 55 évvel ezelőtt.
