Csang Jü-lin altábornagy, a központi katonai vezetés fegyverzetfejlesztési illetékese, egyben parlamenti képviselő a Hszinhua hírügynökségnek elmondta, a nemzeti űrprogram részeként már azon dolgoznak, hogy milyen feladatokat kapjon Kína első űrállomása, amely a tervek szerint 2020-ra készül el.
Tudomány és technika
Először indít közös expedíciót a Marsra az európai és az orosz űrügynökség, az ESA és a Roszkozmosz. Az ExoMars űrszonda és a Schiaparelli landolóegység március 14-én egy orosz Proton hordozórakéta fedélzetén indul útnak a kazahsztáni Bajkonur űrközpontból.
74 éves korában meghalt Ray Tomlinson, az email atyja, írja a CNN. Tomlinson 1971-ben találta fel a mai értelemben vett elektronikus levelezést.
A fosszíliákat leíró amerikai kutatók szerint a kövületek olyan jó állapotban maradtak fent, hogy a bőrpikkelyek, egyikük nyelvének hegye és a parányi karmok is jól láthatók – olvasható a Science Advances című tudományos lap friss számában közölt tanulmányban. Az ősi gyíkok a mai Mianmar területén éltek a középső kréta földtörténeti időszakában, két kövület a mai kaméleonok és gekkók hajdani rokonáé, másoknak már nincs mai megfelelője.
A HERE navigációs szolgáltatás tulajdonosa, a Daimler, a BMW és az Audi konzorciuma új potenciális tagokkal folytat tárgyalásokat csatlakozásról.
A Holland Királyi Légitársaság új Boeing 787-es repülőgépein már elérhető a fedélzeti wifi szolgáltatás. A KLM bejelentette, hogy 2017-től a hosszú távú flotta összes járatán kiépítik a vezeték nélküli internetkapcsolatot.

