Nikola Selaković igazságügyi miniszter szerdán megerősítette a sajtó azon állításait, hogy egy magánkézben lévő szállodában megkísérelték lehallgatni Aleksandar Vučić kormányfőt. Az igazságügyi miniszter beszámolója szerint az eset november 1-jén történt, amikor a Katonai Biztonsági Ügynökség kémelhárítói a teremben, ahol a kormányfőnek egy trilaterális konferencia után néhány állami tisztségviselővel és üzletemberrel kellett volna zárt ajtók mögött tárgyalnia, lehallgatóberendezéseket találtak. Selaković tájékoztatása szerint a szálloda Miroslav Mišković tulajdonában áll. A nagy felbontású kamera és a magas érzékenységű mikrofont egy, az ajtó fölé szerelt mozgásérzékelőben találták meg az ügynökök.
– Az esetből világosan látszik, hogy az oligarchák mindent megtesznek annak érdekében, hogy a jelenlegi hatalmat megdöntsék – véleményezte a történteket Selaković.
Az igazságügyi miniszter a keddi ügyvédsztrájkkal és az azon elmondott beszédekkel kapcsolatban megjegyezte, hogy az Ügyvédi Kamara elnöke, aki egyébként Mišković védőügyvédje is, politikai beszédet mondott. Az újságírók ezt követően rákérdeztek, hogy az igazságügy-miniszter az ügyvédeket vádolja-e a lehallgatás megkísérléséért, Selaković azt válaszolta, hogy csak arról számolt be, hogy mivel próbálkozik Szerbiában Miroslav Mišković.
– Netalán azt gondolják, hogy Szerbiában normálisnak számít, hogy bárki lehallgatja a szerb kormányfőt? – kérdezte az igazságügyi miniszter.
A bulvársajtó tudomása szerint az eset a belgrádi Crowne Plazában történt. A Delta Holding tulajdonában lévő szálloda illetékesei szerint a lehallgatási kísérlet csupán „agyszülemény, mese”.



