Mindenki végezze el a vállalt feladatát, akkor „le fogjuk őket tolni a pályáról” – biztatta közönségét Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Digitális Polgári Körök (DPK) háborúellenes gyűlésén szombaton Esztergomban.
Hangsúlyozta: Csongrádon nézte az aláírásgyűjtés állását és azt látta, hogy a média által keltett ellenkező benyomás dacára „nekünk sok, nekik kevés” jut; ahogy egy helyi aktivista mondta az ellenzékről, „nekik látványpékségük van, nekünk meg kenyérgyárunk.”
Orbán Viktor kijelentette, az ellenzéki oldalról megtámadják, lerohanják, megfélemlítik azt, aki nem ért velük egyet, és ez ellen védekezni kell, majd jelezte:
„jelenleg 230 ezer hadrendbe állított digitális harcosuk van, akik bármikor, bárhol hajlandóak kiállni.”
A kormánypártok 2010 óta mindegyik választást mindegyik választókerületben megnyerték Komárom-Esztergom vármegyében, ezért itt a cél nem a kétharmad, hanem a háromharmad – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke a Digitális Polgári Körök háborúellenes gyűlésén Esztergomban szombaton.
Felidézte ugyanakkor, hogy a 1990 és 2010 között lezajlott öt választáson két jobboldali és három baloldali győzelem született, azaz ez „folyamatos csatatér,” amit „jó észben tartani (.), az ilyesmi pedig nem múlik el hamar.”
A Komárom-Esztergom vármegyei vonatkozású választási esélyekre kitérve közölte, hogy bár folyik egy „pszichológiai hadviselés,” és „el akarják velünk hitetni, hogy ez a választás már eldőlt,” érdemes figyelmeztetni az ellenfeleket és a nekik dolgozó bérelemzőket arra, „nehogy túlszaladjanak a 100 százalékon,” mert „az már törvénytelen.”
Kiemelte, hogy a vármegyében méréseik szerint Bencsik János 6 százalékkal, Czunyiné Bertalan Judit 8 százalékkal, míg Erős Gábor „csak egy kicsivel” vezet, esetében pedig az orrhossznyi előnyből utcahossznyit kell csinálni.
Az elmúlt tíz évben Komárom-Esztergom vármegye ipari teljesítménye a háromszorosára nőtt, a 4,8 százalékos munkanélküliség 2,5 százalékra esett; aki dolgozni akar, az dolgozhat – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke szombaton a Digitális Polgári Körök háborúellenes gyűlésén Esztergomban.
A kormányfő kiemelte: a kormányzat hármasával építi ki az ipari centrumokat, ami azt jelenti, hogy Komárom-Esztergom vármegyét Fejérrel és Győr-Moson-Sopronnal alakították egy ipari övezetté; a vármegye az ország ipari értékének harmadik legmagasabb mennyiségét állította elő.
A vármegyébe hoztak 146 nagyberuházást, amihez 160 milliárd forintos támogatást biztosítottak – jelezte, hozzátéve: 13,5 ezer munkahelyet hoztak létre, 24 ezret pedig megvédtek a koronavírus-járvány idején.
Orbán Viktor szerint van egy olyan illúzió, különösen baloldali liberális körökben, hogy a gyáripar és a munkások a múlthoz tartoznak, de „olyan gazdaság nincs, amiben nincs ipar, amiben nincsenek melósok, nincsenek szakmunkások,” akik a munkájukkal viszik a hátukon a nemzetgazdaságot.
Kijelentette: az iparnak van jövője, a fiatalok pedig jól teszik, ha minél nagyobb számban akarnak jó szakmunkásokká válni.
Amikor a világban mindenütt az a veszély fenyeget, hogy nő az energia ára, kétszeres bűn, kétszeres veszély az a lépés, hogy Magyarországot elzárták az olcsó kőolajtól – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Digitális Polgári Körök háborúellenes gyűlésén szombaton Esztergomban.
A kormányfő hangsúlyozta, hogy szombat reggel Százhalombattán kezdett, mert a héten elrendelték a kiemelt fontosságú energiainfrastruktúra létesítményeinek katonai védelmét. Elmondta, Esztergom felé utazva kapta meg az Irán elleni légicsapásokról szóló első elemzéseket.
A kormányfő rámutatott arra, hogy Irán a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője, Kína olajellátásának 15 százalékáért felelős. Valamint ott van egy szoros, amelyen keresztül a többi arab ország olaját is kiviszik a világpiacra tankereken, és ezt a szorost le lehet zárni – fogalmazott, hozzátéve: ez azt jelenti, hogy jelentős világpiaci energiaár-emelkedés fenyeget.
Az ukránok úgy döntöttek, hogy leválasztják Magyarországot az olcsó orosz energiáról – közölte, hozzátéve: a gázt már korábban elzárták, de azt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek köszönhetően meg tudták oldani, déli irányból tudnak behozni gázt.
Nyitókép: MTI



