A Köztársasági Választási Bizottság (RIK) kihirdette a vasárnap megtartott nemzeti tanácsi választások végeredményét. Ami a magyar nemzeti tanácsi választásokat illeti, a RIK jelentéséből kiderül, hogy a külön választói névjegyzékre összesen 137 111-en iratkoztak fel. Közülük 55 673-an járultak az urnák elé. A magyarok 392 szavazóhelyen adhatták le voksukat.
A magyarok 392 szavazóhelyen adhatták le voksukat (Fotó: Molnár Edvárd)
A Magyar Összefogás listára (listavezető Hajnal Jenő), összesen 46 753-an szavaztak. Ezzel az MÖ 31 képviselői helyet szerzett a 35 tagú Magyar Nemzeti Tanácsban. A VMDK-Csonka Áron listára (listavezető Tari István) 3567-en adták le voksukat. Ez két képviselői helyet hoz a szóban forgó listának. A Magyar Liga-Új Magyar Alternatíva-Vass Tibor listára (listavezető Vass Tibor) 2481 személy szavazott, így ez a lista egy személlyel képviseltetheti magát az MNT-ben. A Másként magyarságunkért-Fodor László lista (listavezető Fodor László) 2298 szavazatot kapott és így szintén egy helyhez jutott a vajdasági magyarság kisebbségi önkormányzatában.
A leadott szavazatok közül 572-t érvénytelennek nyilvánítottak. A választások végeredménye a Hivatalos Közlönyben is megjelenik.
Az albán és a bosnyák közösség vonatkozásában egyelőre nem hirdettek végeredményt, mivel a sandžaki Tutinban három, a Preševo-völgyi Bujanovacon pedig egy szavazóhelyen vasárnap megismétlik a választásokat. Tutinban a szóban forgó szavazóhelyeken azért szakították meg vasárnap a szavazást, mert a választási bizottságok tagjai széttépték a választói névjegyzék kivonatát. Tutinban a bosnyákok, Bujanovacon pedig az albánok szavaznak saját nemzeti tanácsukra.



