2026. február 28., szombat

A négy évvel ezelőtti siker reményében

Hajnal Jenő: A legfájóbb gondokra igyekszünk megoldást találni

Hajnal Jenő, a Magyar Összefogás listavezetője fél 9-kor adta le szavazatát családjával együtt Zentán, a November 11. Általános Iskolában. Ezután a következőket nyilatkozta a feladatokról, célokról és az esélyekről:

– Bízunk abban, hogy a Magyar Összefogás legalább a négy évvel ezelőtti eredményt meg tudja ismételni. Mi mindent megtettünk, a legkisebb falvakba is ellátogattunk azért, hogy az embereket meggyőzzük a választás fontosságáról. Hiszen arról döntünk, hogy az életünket, sorsunkat saját kezünkbe tudjuk venni. Mert a nemzeti tanácsi választások erről szólnak, vagyis arról, hogy a következő négy évben folytatjuk azt a munkát, ami elkezdődött. Bízunk abban, hogy a szavazók megérezték a programunkban, megérezték a Magyar Összefogás jelöltjeinek az akaratából, a közvetlen kapcsolatból, építkezésből, hogy elkötelezettjei vagyunk ennek a közösségnek, hogy tudjuk, mit akarunk. Azt is tudjuk, hogy szakmailag olyan emberek állnak mögöttünk, hogy azt a munkát, amit vállalunk, el tudják végezni. S ami nagyon fontos: nemzetben, összefogásban, közös akaratban szeretnénk gondolkodni. Feladatunk, hogy minden területen az emberek legfájóbb gondjaira találjunk megoldást. Az oktatásban ez a fiatalokkal való törődés a bölcsődétől az egyetem befejezéséig. Nekünk minden pillanatban ott kell lennünk azok mellett, akik a magyar oktatást, az anyanyelv melletti hűséget, a magyar kultúrában való megmaradást választják; azok mellett, akik a közhivatalban magyarul akarnak megszólalni. Mindenkor ott kell lennünk, megerősíteni és bizonyítani azt az erőt és elkötelezettséget, hogy itt, a szülőföldön nemcsak azért érdemes magyarnak lenni, mert gyökereink, hagyományaink ide kötnek bennünket, hanem azért is, mert közösen lehet egy szebb jövőt építeni, mint amelyben most élünk.

Magyar ember Magyar Szót érdemel