A Vajdasági Szociáldemokrata Liga és az Új Demokrata Párt az eddiginél is szorosabban együtt fog majd működni a tartományi és a köztársasági parlamentben is – derült ki a két pártelnök közösen megtartott újvidéki sajtótájékoztatóján, melyet egyeztetések előztek meg. Nenad Čanak, a liga vezetője elmondta, hogy a tartományi kormánynak a jelenlegi felállásban nincs jövője, így az annak átalakításáról szóló megbeszélések elindítása vagy a választások kiírása jelentik az alternatívákat. A két párt együttesen vesz részt majd azokon a tárgyalásokon is, melyekre hamarosan meghívják a többi pártot a tartományi kormány átalakítása, illetve egy hatékonyabb szerbiai ellenzéki fellépés kialakítása érdekében. Mindkét pártnak az a véleménye, hogy a köztársasági és a tartományi kormány sem végzi megfelelően a munkáját.
Boris Tadić, az ÚDP elnöke hangsúlyozta, hogy a liga képviselőivel folytatott megbeszélések után a választási koalíciós megállapodás még mélyebb értelmet nyert, s a két szervezet együtt fogja a jövőben szorgalmazni a regionális politika átalakítására, a választási előírások megváltoztatására, az alkotmány módosítására vonatkozó döntések meghozását. Kifejtette, hogy ezeknek a döntéseknek a meghozása nélkül elképzelhetetlen az ország és a tartomány fejlődése. A közeljövő legjelentősebb kérdését az jelenti, hogyan lehetne a politikai rendszert minél hatékonyabban átalakítani az ország fejlődésének szavatolásához. Szorosabb kapcsolatokat kell a pártoknak ápolniuk szavazótáboraikkal – ebbe az irányba kell elindulni Tadić véleménye szerint.
Újságírói kérdésre válaszolva Čanak elmondta, hogy már a napokban megkezdik a konzultációkat a többi tartományi parlamenti párttal, részleteket azonban nem közölt. Tadić azt mondta, hogy készek belépni a tartományi kormányba, amennyiben a soron következő egyeztetések a fejlesztési projektumok kapcsán kialakult konszenzussal érnek véget.



