2026. március 1., vasárnap

Progresszívak lesznek a szocialisták

A Szerbiai Szocialista Párt politikát és nevet is váltana, tudta meg a Novosti. A párt elhagyná a Szocialista Internacionálét, és helyette az alakulófélben lévő Progresszív Szövetségbe csatlakozna. A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) százötvenedik születésnapjának előestéjén, május 22-én, a baloldali pártok a Szocialista Internacionálé válsága miatt új világszövetséget terveznek létrehozni, Progresszív Szövetség névvel.

A Novosti tudomása szerint az SZSZP a decemberi kongresszus előtt, amikorra is azt tervezik, hogy reformokat vezetnek be a pártban, közvélemény-kutatást végez a párttagok között egy esetleges névváltoztatásról. A párt belső berkei szerint a névváltoztatás nem csak marketingfogás, valamint a párt belső reformja után Szerbia legéletképesebb, változásokra nyitott pártjává válnak majd. Az SZSZP egyébként részt vett a Progresszív Szövetség megalakításának előkészítő ülésén Amszterdamban.

Magyar ember Magyar Szót érdemel