Védvonal Európa szívében

„A nagy liberalizmus a nemzettudat rombolását szolgálja és a teljes körű integrációt, ami a nemzetek Európájának felszámolását jelenti” – vallja Babos Fehér Nóra, aki szerint ma talán fontosabb a Kormorán együttes által is képviselt nemzeti tartalom, mint bármikor korábban. Az együttes moholi énekesnője és frontembere magyarkanizsai, a Folyami Polgárnaszád rendezvény keretében megtartott koncertje előtt beszélt őszintén a Magyar Szónak arról, miért kell a magyarságnak büszkének lennie nemzeti identitására, miért kell óvnia anyanyelvét, hogyan válhat a zene a fizikai határok lerombolójává, és miért jelent lelki feloldozást a vajdasági magyaroknak az anyaország és Szerbia közötti, példátlanul szoros kapcsolat. 
 

 Milyen érzésekkel lépsz színpadra itt, Vajdaságban, pontosabban Magyarkanizsán, alig félórányi útra a szülőfaludtól? Mennyiben más vajdasági közönség előtt énekelni, mint bárhol máshol a Kárpát-medencében?
– Számomra mindenképpen felemelő érzés, hogy végre sok-sok év után újra itt lehetünk Vajdaságban. Azt hiszem, hogy 2017-ben voltunk Zentán, majd tavaly decemberben koncerteztünk Bezdánban, de az nem érte el egészében a bácskai közönséget, mert a résztvevők inkább a szórványtelepülésekről jöttek. Hatalmas izgalommal tölt el, hogy most Magyarkanizsára érkezünk. Az biztos, hogy a hazai pályán való fellépés mindig sokkal nehezebb, mint amikor több száz kilométerre ismeretlen embereknek énekel az ember. Tudom, hogy itt nagyon sokan lesznek a közönségben, akiket ismerek, akikkel nagyon jóban vagyok. Főleg amióta hazaköltöztünk, és újra felerősödtek a régi kapcsolataim azokkal a barátaimmal és ismerőseimmel, akikkel nagyon ritkán tudtam találkozni, ameddig Budapesten éltünk. Én már nagyon várom a koncertet, és nagyon izgulok, remélem, hogy a közönség tetszését is elnyeri a repertoárunk.
 Moholi lányként indultál, ma pedig Magyarország egyik legmeghatározóbb nemzeti rockzenekarának vagy az énekesnője. Hogyan segített vajdasági identitásod a Kormorán üzeneteinek hiteles átadásában?
– Nagyon fiatal voltam, mindössze huszonegy éves, amikor bekerültem a zenekarba. Akkor talán még föl sem fogtam, hogy mekkora felelősséggel jár egy ilyen nagy múltú zenekar élére kerülni. Ez az elmúlt tizenhat év során nagyon sokat változott, nyilván én is formálódtam. Az biztos, hogy bennem gyerekkorom óta nagyon erős érzésként él és munkál az identitástudat, hogy magyar vagyok, méghozzá vajdasági magyar. Bárhova mentem a világba, erre mindig nagyon büszke voltam. Gyakran hangoztattam is, hogy én bizony vajdasági magyar vagyok. Nagyon sok olyan dalunk van, ami a határon túli területek elvesztéséről szól, és arról, hogyan tudjuk megőrizni a magyarságunkat, akár itt, a határon túl is. Énekesnőként nagyon jó érzés olyan dalokat énekelni, amiket nem biztos, hogy meg tudok fogalmazni szóban vagy akár dalban, de Koltay Gergely dalain keresztül gyakorlatilag ki tudom adni magamból azokat az érzéseket, amiket én is érzek, hiszek és vallok.

 A Kormorán dalai évtizedek óta a határokon átívelő nemzeti egység himnuszai is. Énekesként hogyan éled meg azt a pillanatot, amikor több ezer ember egyszerre énekli például azt, hogy Ki szívét osztja szét, vagy Kell még egy szó?
– Mindenképpen nagyon felemelő érzés, hogyha egy énekesnek, egy zenésznek bármelyik dalát énekli a közönség. Nincs annál csodálatosabb érzés, amikor az ember látja, hogy a közönség énekli, átérzi és átéli azokat a dolgokat egy-egy dalon keresztül, és tényleg érti azt, hogy miről szól a dal. Szerintem ez nagyon felemelő érzés tud lenni egy zenésznek.

 A mai modern világban miért van nagyobb szükség a népzenei alapokra épülő, nemzeti öntudatot erősítő dalokra, mint valaha?
– Amikor Koltay Gergely 1976-ban megalapította a Kormorán zenekart, ők voltak az elsők Magyarországon, akik az autentikus népzenét a rockzenével párosították. Egészen odáig Magyarországon nem volt az jellemző, hogy a népzenét bármivel is összekombinálták volna. Gergőre és az egész zenekarra emiatt eléggé furcsán nézett a zenészvilág, mert nem igazán hittek abban, hogy ez működik, és egyáltalán helyes-e. Ez akkoriban elég sok embernél, ha szabad így fogalmaznom, kiütötte a biztosítékot. Ezért a Kormorán zenekar a megalakulásától számított tíz-tizenöt éve talán nem is a magyarországi sikerességéről ismert, hanem inkább a külföldi sikerekről, érdekesmód külföldön sokkal könnyebben befogadták ezt a fajta zenei világot. Viszont, ha ötven év távlatában visszatekintünk az elmúlt egy-másfél évtizedre, akkor szinte nem is tudok olyan zenekart említeni, amelynél ez a zenei világ nem jelenik meg. Biztos van jó néhány olyan zenekar, amelyik nem tesz ilyet, de a lényeg az, hogy most már rengeteg zenei stílussal kezdik ötvözni a népzenét. Végül is így ötven év után bebizonyosodott, hogy amit Gergő elkezdett, az igenis működik, és nemcsak a rockzenével, hanem nyilván más zenei műfajokkal is. Hogy ez mennyire jó vagy rossz a népzene szempontjából, az talán csak évtizedek múlva fog kiderülni. Viszont az biztos, hogy így a népzene sokkal szélesebb körben vált elérhetővé. Megismerhették olyan emberek is a népzenei világot, akik egészen idáig talán nem is hallgattak népzenét. Ha ebből a szemszögből nézzük, akkor ez egy pozitív kimenetel, mert a népzene fennmaradásához kellett az is, hogy valaki elkezdje párosítani más zenei stílusokkal, és ezáltal jobban felfigyeltünk az autentikus változatára. Ez a zenei része. Azért fontosabb ma a nemzeti tartalom, amit még a zenekarral képviselünk, mint talán régebben, mert Magyarország és mi itt, határon túl egyedül vagyunk Európa szívében, amikor próbáljuk megvédeni és megőrizni a magyarságunkat, a hitünket, és kiállunk az elveink mellett. Igenis fontos azt hirdetni még ma is, hogyha valaki magyar nemzetiségűnek született, vagy annak vallja magát, arra büszkének kell lennie. Én bárhova mentem a világba, mindig nagyon büszke voltam arra, hogy magyar vagyok. Mindig hangsúlyoztam, hogy magyar vagyok, de vajdasági magyar. A nemzeti identitástudatom ilyen szempontból nagyon erős egész kicsi korom óta, talán a szüleim révén is. Nem tudom, hogy van-e még egy olyan nép a világon, amelynél bűn az identitás felvállalása, esetünkben a magyarkodás. Nem hallottam más néptől, hogy jaj, ne németeskedj, vagy ne szerbeskedj! Azonban egy biztos, hogy meg tudjunk maradni, ahhoz büszkének kell lennünk, és ki kell tartanunk az elveink mellett, hogy fontos számunkra a vallásunk és a nemzeti identitásunk.

 Rád akár az anyaország és az elszakított nemzetrészek közötti élő hídként is lehet tekinteni. Szerinted a zene képes-e áthidalni azokat a fizikai határokat, amiket több mint száz éve közénk emeltek?
– A zene szinte bármire képes. A zene gyógyít, nyugtat esetenként felpörget. Azt hiszem, hogy az ember életében az egyik meghatározó dolog, ami igazán hatással tud lenni rá, az a zene. Amióta a modern technika lehetővé tette, hogy bármilyen zene bárki számára szinte azonnal elérhető legyen, azóta még nagyobb erővel rendelkezik, mint amikor lemezjátszóról vagy rádióból szólt. Mi is nagyon sokszor kapunk olyan leveleket, hogy egy-egy dalunk átsegítette az adott személyt egy-egy nehézségen, vagy gyógyította a lelkét. A fizikai határok átívelésére mindenképpen alkalmas a zene, és azt hiszem, hogy a mi zenénk is. Ellenben azt a fajta sebet, amit az elszakítottság érzése okoz a határon túli magyaroknál, nem tudom, hogy valaha be lehet-e gyógyítani. Talán már mindenki elfogadta, hogy ez a helyzet, több mint száz év eltelt, és a fizikai határok valószínűleg így maradnak, de ne legyen igazam. A trianoni békediktátum aláírásának dátumát már nem nemzeti gyásznapnak nevezzük, hanem a nemzeti összetartozásunk napjának. Talán most már arra kell koncentrálnunk, hogy ne azt sirassuk, ami százhat éve volt, hanem arra összpontosítsunk, hogy mi, akik még itt vagyunk, próbáljunk összetartani és megmaradni magyarnak. Vigyázzunk a nyelvünkre, törekedjünk arra, hogy a gyermekeink magyarul tanuljanak, magyarul beszéljenek, és magyarnak érezzék magukat. A zene bármire képes, segít bennünket az összetartozás érzésének erősítésében is, és talán a fizikai határok lerombolásában is.

 A magyarkanizsai rendezvény témái közé emelték a nemzeti kormány eredményeinek ismertetését is. Művészként hogyan látod: az elmúlt években mennyit erősödött a vajdasági magyarok lelki és kulturális kapcsolata Magyarországgal?
– A zenekarral sokfelé megfordulunk a határon túl, főleg Felvidéken, de sokat járunk Erdélybe is. Én itthon is azt látom, hogy nagyon sokat erősödött a lelki és a kulturális kapocs a két ország között. Ez igaz az anyaország és Erdély, illetve a Felvidék viszonylatában is. Látjuk, hogy milyen sok magyarországi nagy előadó eljut a határon túlra. Eljött hozzánk Mága Zoltán és Ákos, a nyáron érkezik Rúzsa Magdi. A kormány támogatása révén számtalan iskola és óvoda újult meg határon túl is. Nem azt állítom, hogy az itthoni kormány, a tartomány vagy a község nem támogatja az oktatási vagy kulturális intézmények felújítását, szerintem talán mindkét félre szükség van ahhoz, hogy egy nagyobb beruházás létrejöhessen. Ezek a beruházások mind a kulturális élet fejlődését szolgálják. A magyarországi és a budapesti színházakban egyre több olyan előadást mutatnak be, amik a határon túlról érkeznek. A zentai színtársulat vagy a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház előadásait sokszor meg lehet tekinteni vidéki és a fővárosi színházakban is Magyarországon. Az effajta kulturális kapcsolatok mindenképpen erősödtek a két ország között. A magyar és a szerb állam között még soha nem volt ennyire szoros és jó a kapcsolat, s ez olyan döntéseket és cselekedeteket eredményez, ami egyfajta lelki feloldozást is hozhat a vajdasági magyarságnak.

 A nemzeti egység nem csupán egy fogalom, hanem folyamatos cselekvés. Te, a színpadon állva, mit tudsz tenni azért, hogy a szórványban és a tömbben élő magyarság is érezze: egy vérből valók vagyunk?
– Bármennyire furán hangzik, színpadon állni felelősség. Nyilván nem olyan, mint egy orvos felelőssége, aki emberi életeket ment. Ez másfajta felelősség, ami arról szól, nem mindegy, hogy mit közvetítek a színpadról. A közönségünk nagyon sokrétű és különböző korosztályokat ölel fel, a kisgyerekektől a fiatalokon át az idősekig nagyon sokan hallgatják a zenénket. Ezért felelősséggel jár, hogy mit hall a gyermek, mit lát és érez miközben én egy dalt éneklek. A zenekarvezetőnk, Koltay Gergely amikor megálmodta, hogy az előadók képében a történelmi Magyarország elszakított területeit is szeretné a színpadon látni, akkor szerintem az volt a célja, hogy még hitelesebben tudjuk átadni azt az üzenetet, amit a zenekar képvisel. Azaz, hogy egy vérből valók vagyunk, és éljünk bárhol a világon, az összetartozás érzése meglegyen bennünk, valamint legyünk büszkék arra, hogy magyarok vagyunk. Hiszen határon túliként már sok mindent megtapasztalhattunk. Nyilván nem a trianoni elszakítottságot, de azt megéltem, hogy az anyaországban a kínai vendégmunkás előbb kapott letelepedési engedélyt, mint én határon túli magyarként tartózkodási engedélyt a tanulmányok folytatása végett. És azt is, hogy milyen érzés otthonról hazamenni, vagy fordítva. Ezért teljes mértékben azonosulni tudok Gergő dalaival és a bennük megfogalmazott mondatokkal.

 Értékelésed szerint melyik a nemzeti öntudatra, valamint a nemzeti egységre leselkedő legnagyobb veszély?
– Ez nehéz kérdés. Magyarország egyedül van Európa közepén. Próbálja megtartani és megőrizni azokat a konzervatív értékeket, amelyek az Európai Unióban manapság már alig vagy egyáltalán nem számítanak. A nagy liberalizmus szerintem a nemzettudat rombolást szolgálja és a teljes körű integrációt, ami a nemzetek Európájának felszámolását jelenti. Eszerint mindenki egyenlő, és annak képzelheti magát, aminek akarja, nem fontos a vallása, nem számít, hogy a gyermeke milyen nyelven beszél és tanul, ahogyan az sem, egyáltalán kialakult-e nála bármilyen nemzeti identitás. Az Európai Unió azt próbálja elérni, hogy mindenki csak európai legyen, mindenféle nemzeti önazonosság nélkül. Ez ellen küzd teljes joggal Magyarország. Hiszen mi Európa közepén élünk, és próbáljuk megőrizni több mint ezeréves múltunkat és államiságunkat, amit nem sikerült elpusztítani sem a tatárnak, sem a töröknek. Most sem fogjuk hagyni, hogy legyőzzenek bennünket, és elpusztítsák a magyarságot.