2026. március 1., vasárnap

Dinkićből menedzser lesz

Mlađan Dinkić, a Szerbiai Egyesült Régiók volt elnöke karrierjét magánvállalkozóként folytatja. A többi között pénzügyi és gazdasági miniszteri pozíciót is betöltött, az elmúlt mintegy tíz évben különböző funkciókban vezette az ország gazdaságát, a legutóbbi választások után azonban kivonult a politikai életből.

A sajtóban megjelent hírek szerint egy, a volt Jugoszlávia tagországaiban működő, külföldi pénzügyi tanácsadó cég igazgatója lesz, de egyes híresztelések szerint az egyik egyesült arab emírségekbeli cégben fog közreműködni, mely a Belgrád a vízen projektumban is érdekelt. Bárhogyan is alakuljon, az ugródeszka számára mindenképpen a gazdasági miniszteri pozíciója volt.

Amikor Dinkić neve több ügy, például a Nemzeti Takarékpénztár kapcsán is felmerült, mely nemrég ismét aktuálissá vált, és az állítólag 50 ezer eurós jutalék kapcsán is, a volt miniszter otthonában fogadta az újságírókat, hogy ezzel is bizonyítsa, nem él luxuskörülmények között. Elismerte, igaz, hogy nem szegény, de kényelmesen él, és a középosztályhoz tartozik.

Feleségével, Tanjával akkor a 68 négyzetméteres lakásukban fogadták az újságírókat, melyről azt mondták, még 1991-ben hitelre vásárolták, és megmutatta a kötelezettségei kiegyenlítéséről szóló dokumentumokat is. Eldicsekedett nyolcéves Peugeot 206-os márkájú autójával is, mely egy 16 négyzetméteres garázsban állt, és a megtakarított 68 ezer eurójával.

Mint az egyik legnagyobb megtakarítással rendelkező politikus, elmagyarázta, a pénz nagy része a Kurir napilaptól kapott 15 ezer eurós kártérítésből, az általa írt Destruktív gazdaság című könyvből származó tiszteletdíjakból, a pénzügyi tanácsadásból és az általa tartott előadások díjaiból folyt be. Mint az újságíróknak hangsúlyozta, minden vagyonát becsületes úton szerezte, és nem rendelkezik titkos külföldi bankszámlákkal, s arra szólította fel a többi politikust, hogy ők is hozzák napvilágra saját vagyonukat.

Mégis, két évvel később Újbelgrádban egy 353 ezer eurós új lakást vásárolt, melyben még egy zenestúdió is helyet kapott. Dinkić akkor elmondta, az új otthonában egy hangszigetelt zeneszoba is lesz, hogy ne zavarja a szomszédságot.

– Ez egy olyan helyiség, melyről régóta álmodoztam, egy külön szoba, ahol lehetőségem lesz zenét hallgatni és komponálni. Ott lesz majd a három gitárom, a számítógépem, valamint a zongorám, melyet mostanáig a barátaimnál tartottam, mert a régi lakásunkban nem volt számára hely – magyarázta az új lakás vásárlásának okait.

Egy bulvárlaphoz intézett levelében részletesen megmagyarázta, hogyan tett szert az új lakásra. Régi lakását 144 ezer euróért adta el, és a banktól további százötvenezer eurós bankkölcsönt vettek fel a feleségével, illetve volt negyvenkétezer eurójuk, melyet egy napilap ellen indított rágalmazás miatt, s nyolc esetben a bíróság megítélte neki a kártérítést. A hiányzó tizenhét és fél ezer eurót saját megtakarításukból fizették ki.

Magyar ember Magyar Szót érdemel