Nem sok hősöm van nekem az életben, a legutóbbiak azok labdarúgók vagy zenészek voltak. Az én háborúim hősei nem nemzetiek voltak, hanem gitár- vagy focihősök. Néhány napja azonban, új hősöm van, őt Dmitrij Alekszejevnek hívják. Dmitrij nem zenei vagy labdarúgóhős: nem Dmitrij Alekszejev moszkvai hegedűművészről van szó, a londoni Royal College of Music professzoráról, de nem is Dmitrij Alekszejev kapusról, aki húszévesen az orosz első ligában több klubot cserélt, mint kollégája, Slobodan Janjuš.
Ez a Dmitrij Alekszejev 42 éves, és teljes ismeretlenségben él a szibériai Oroszország Európa felé levő délnyugati kapujában, Voronyezs városában, egy szürke, szovjet iparvárosban. Öt évvel ezelőttig Dmitrij Alekszejev úgy élt, mint minden orosz, otthon-munka-bank-bevásárlóközpont, mindaddig, amíg egy napon postafiókjába meg nem érkezett az a mail, mely megváltoztatta az életét, és hőssé tette.
Nem a londoni Royal College ajánlata volt ez, nem is a madridi Reálé: ezt a Dmitrij Alekszejevet a Tinkoff Credit Systemből, az egyik legnagyobb orosz bankból keresték meg, és megoldást kínáltak minden pénzügyi problémájára: biankó űrlapot, amellyel hitelkártyához juthat. Dmitrij ekkor megtette azt, amit előtte senki: elolvasta a teljes szerződést, beleértve a lap alján lévő apró betűs részt is.
Nem volt rest, ezt követően kitöltötte az űrlapot, aláírta és elküldte a Tinkoff Credit menedzsereinek, egy apró, alig látható módosítással: a megszokott banki feltételeket, vagyis a kamatokról, illetékekről, limitekről és más banki csapdákról szóló részeket – amelyek milliókat vittek csődbe, nyomorba vagy öngyilkosságba – kissé módosította. Alig látható, apró betűkkel nullaszázalékos kamatot írt be, és megszüntetett minden illetéket, késedelmi kamatot és limitet.
A Tinkoff Credit igazgatói – hasonlóan azokhoz az ügyfelekhez, akik az évek során semmit se olvastak el – vígan aláírták a szerződést, és elküldték neki a szép, új műanyag kártyát.
Dmitrij így hozzájutott egyhez azok közül a hitelkártyák közül, amelyeket manökenek, stewardessek reklámoznak, és e varázspálcával bármit és bármennyit vásárolhatott. És így is tett. Ráadásul nem is csalt. Amikor a bank évekkel később rájött az átverésre, kártyáján mindössze az illetékek és a kamatok nem voltak kiegyenlítve, ezer euró értékben. Dmitrij ekkor megmutatta az igazgatóknak a szerződést, amit aláírtak, és amelyben nem voltak se illetékek, se kamatok. Ők pedig egy tollvonással visszavonták a kártyát, ezer eurójukat pedig a bíróságon keresztül igyekeztek behajtani.
A bíróság ezekben a napokban hozta meg az egyetlen lehetséges döntést: Dmitrij Alekszejev polgárnak van igaza, a szerződést rendesen aláírták és hitelesítették, tehát jogilag rendben van. A Tinkoff vezetői átgondolatlanul írták azt alá, nem olvasva el a lap alján az apró betűket, viszont tartaniuk kell magukat hozzá. Ekkor azonban a dühös Dmitrij fordult a bírósághoz, követelve, hogy a bank tegyen eleget annak az apró betűs résznek is, miszerint a szerződés egyoldalú felmondása esetén a bank az ügyfélnek hatmillió rubelt fizet. Plusz 24 millió rubelt szerződésszegésért, vagyis összesen mintegy 700 ezer eurót. Legközelebb a bankár urak, olvassák el, mit írnak alá.
Dmitrij így vált egyik napról a másikra a megkopasztott és megalázott tömegek hősévé, és nemcsak azoknak, akik aláírták a banki szerződéseket, miközben nem olvasták el a lap alján az apró betűket, hanem azoknak is, akik elolvasták ugyan, de nem sok választásuk volt. A milliónyi adósrabságba döntött ember hőse, mint amilyen Oszip Mandelstam is volt voronyezsi száműzöttként: Joszif Visszarionovics amúgy sem visel ma már bajuszt, és nem küldi az embereket Szibériába, ő ma már drága olasz öltönyben jár, és a nép minden problémájának megoldásaként a kommunista éden helyett hitelkártyát kínál hihetetlenül kedvező feltételek mellett: a kamat semmiség, az illetékek még kisebbek, a szerződés betűi meg a legkisebbek.
Na de van erről is egy tanulságos mese: Voronyezsből hazatérve, Oszip Mandelstam 1938 elején békés hangú levelet kapott az államtól, amely a költőnek egy üdülési csekket küldött, egy Moszkva melletti településre. Amikor májusban megérkezett, az NKVD ügynökei várták, bíróság elé vitték, és „forradalomellenes tevékenység” miatt öt év táborra ítélték. Augusztusban egy Vlagyivosztok melletti táborba vitték, és néhány hónappal később meghalt.
Hetvenöt évvel később életünk urai ilyen utalvány helyett hitelkártya-igénylési űrlapot küldenek. Minden más többé-kevésbé hasonló.
A történet tanulsága? Ne nyissuk ki a Sztálintól érkező leveleket!
