2026. március 1., vasárnap

Politika

Összehangolatlan külpolitika?

Egyszerre két, egymással ellentétes irányba halad Szerbiai külpolitikai tevékenysége. Aleksandar Vučić kormányfő Németországba látogat Angela Merkel kancellár meghívására, és ma délután munkaebéden vesz részt vele.

„Pajtić autista módjára viselkedik”

Élesen bírálta Bojan Pajtić tartományi kormányfőnek, a Demokrata Párt elnökének a munkáját Goran Ješić tartományi mezőgazdasági titkár, a DP alelnöke. Mint ismeretes, az inđijai polgármesterként ismertté vált politikus Pajtićnak a párt élére történt megválasztását követően azonnal bejelentette, hogy lemond a tartományi kormányban betöltött tisztségeiről.

Egy kávé mellett

Belgrádba látogatott kedden Ahmet Davutoglu török külügyminiszter, aki először Ivica Dačić külügyminiszterrel, majd Tomislav Nikolić államfővel, Aleksandar Vučić kormányfővel és végül Rasim Ljajić kereskedelmi, turisztikai és telekommunikációs miniszterrel tárgyalt. A török diplomácia vezetője a szerb külügyminiszterrel történt tárgyalása után kijelentette, hogy a balkáni nemzetek olyanok, mintha egy nagy család lennének, és különböző meglátásaikat testvérként, egy kávé mellett meg tudják beszélni.

Haradinaj lesz az új koszovói kormányfő

Hiába győzött a koszovói parlamenti választásokon a Hashim Thaçi által vezetett Koszovói Demokrata Párt (PDK), a kevesebb szavazatot kapott ellenzéki pártok máris megegyeztek egy koalíció létrehozásában, mely így fölénybe került a PDK-val szemben, és maga mögött tudhatja a parlamenti többséget. A koalíciót Ramush Haradinaj Szövetség a Jövőért (AAK) pártja, a Koszovói Demokratikus Szövetség (LDK) és az újonnan megalapított Koszovói Kezdeményezés (Nisma per Kosoven) alakítja meg.

A pártérdekek egyeduralma győzött

Az állam szintjén, a részarányos elv kizárólagos alkalmazása révén, az elmúlt húsz év folyamán a 186 községből 117-nek egyszer sem volt képviselője – figyelmeztetett a részarányos elv bevezetését jóváhagyó parlamenti ülésen a Tartományi Képviselőház elnöke. Most, hogy a Vajdasági Szociáldemokrata Liga és a tartományi parlamenti ellenzék támogatásával Vajdaságban is teljes egészében ezt az elvet alkalmazzák, félő, hogy tartományunkban is egymillió polgár marad saját képviselő nélkül.

Hashim Thaçi pártja nyerte a koszovói választásokat

A koszovói választási bizottság által közzétett előzetes eredmények szerint Hashim Thaçi miniszterelnök pártja, a Koszovói Demokrata Párt (PDK) a szavazatok valamivel több mint 31 százalékának megszerzésével nyerte meg a vasárnap tartott előrehozott parlamenti választásokat.