2026. március 1., vasárnap

Politika

Német kapcsolat

Aleksandar Vučić szerb miniszterelnök néhány nappal ezelőtt elégedetten adott hírt arról, hogy Angela Merkel német kancellár meghívása nyomán június 11-én Berlinbe utazik. A német kancellár akkor hívta meg Vučićot, amikor a szerbiai árvízkatasztrófáról beszélgettek telefonon.

Jelentős feladatok várnak az unióra

Magyarországon a Fidesz-KDNP nyerte meg az európai parlamenti választásokat a szavazatok 51,49 százalékával. A Fidesz eredménye egyben azt is jelenti, hogy az európai Néppárt frakció sikeréhez ez a párt járult hozzá a legnagyobb mértékben.

Civilek az MNT-ről

Az MNT tevékenysége civil szemmel elnevezéssel szombaton Palicson értékelő összejövetelt szervezett a Vajdasági Magyar Civil Szövetség (Cisz).

„Tüzet és vizet kellett kibékítenünk”

Mégsem lesz ideje a tartományi adminisztrációnak egészen az év végéig összehangolni az előírásokat és korábban meghozott döntéseket az új statútummal, a Tartományi Képviselőház tegnapi ülését megelőzően megtartott alkotmányügyi bizottsági ülésen ugyanis a testület tagjai elfogadták Vladimir Galić haladó párti és Pavle Budakov szocialista párti képviselők módosítási indítványát, mellyel összhangban a szinkronizációs folyamatnak egy hónappal korábban, november 30-áig be kell fejeződnie. Az új határidő a statútum végrehajtásáról szóló képviselő...

Életre kel az új statútum

Miután a köztársasági parlament is jóváhagyta Vajdaság statútumának tervezetét, ma a Tartományi Képviselőház elé kerül a javaslat, továbbá az új statútum alkalmazásáról szóló döntés beterjesztett javaslata is, mely különböző határidőket szab az összehangolási folyamat befejezéséhez egy-egy témakörön belül. Meghatározza, hogy a tartományi előírásokat az év végéig köteles az adminisztráció teljesen az új statútumhoz igazítani.