A Demokrata Párt szombaton tartja tisztújító közgyűlését. Az elnöki tisztségért ketten versengenek: Dragan Đilas aktuális pártelnök és Bojan Pajtić, a DP tartományi szervezetének elnöke.
Đilas korábban reményét fejezte ki, hogy a közgyűlést követően végre sikerül pontot tenni a párton belüli megosztottságra.
– Részben mi magunk, részben pedig az állami szolgálatok és a média, mást sem teszünk/tesznek az utóbbi két évben, mintsem tápláljuk/táplálják azt az elképzelést, hogy a DP folyamatosan problémákkal küzd, és már nem is törődik Szerbiával. Remélem, hogy a közgyűlés után ennek vége lesz, és a tehetséges párttagok kerülnek az élvonalba – fogalmazott Đilas.



