2024. június 14., péntek
HELYHATÓSÁGI VÁLASZTÁSOK 2024

„Mi rátok várunk!”

Felsőoktatási intézményekbe látogattak a középiskola harmadikos magyar diákjai Újvidéken és Szabadkán

AZ ÚJVIDÉKI LÁTOGATÁSRÓL TEKINTSÉK MEG A GALÉRIÁNKAT IS!

A Magyar Nemzeti Tanács által a harmadikos magyar középiskolásoknak szervezett egyetemlátogatási program keretében ma Szabadkára és Újvidékre látogattak Vajdaság több településéről az érintett diákok. Az itthonmaradást és az itthoni továbbtanulást népszerűsítő programban részt vevő tanulók egynapos kirándulás keretében meglátogatták a két város egyetemi karait és szakfőiskoláit, ahol az intézmények vezetői, tanárai és a Magyar Nemzeti Tanács demonstrátorai fogadták őket. Bemutatták az intézményt, a szakokat és a tanulók szabadon kérdezhettek a hallgatóktól és a tanároktól.

Szabadkán, a Műszaki Szakfőiskolán Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke elmondta, a Vajdasági Magyar Diákszövetséggel közösen készíteni fognak egy tájékoztatási füzetet, amelyben teljes leírást kaphatnak a diákok a továbbtanulási és bentlakási lehetőségekről, az ösztöndíjakról.

– Nagyon fontos, hogy időben felkészítsük a középiskolásokat és ismertessük velük, hogy itthon milyen továbbtanulási lehetőségek vannak. Így a harmadik osztályos diákoknak most májusban kirándulást szervezünk két egyetemi városba, Szabadkára és Újvidékre. Az egyetemlátogatási programnak az a célja, hogy a diákok, még mielőtt eldöntik, hogy hol tanulnak majd tovább, megismerjék azokat a lehetőségeket, amelyekkel élhetnek, amennyiben itthon tanulnak tovább. Szabadkára 83 érdeklődő diák érkezett, akiknek bemutattuk a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kart, a Közgazdasági Kart, az Építőmérnöki Kart, a Műszaki Szakfőiskolát, az Óvó- és Edzőképző Szakfőiskolát, valamint a Gazdasági Akadémia Egyetem Gazdasági és Igazságügyi Jogi Karának szabadkai kihelyezett tagozatát. Természetesen ezekben a felsőoktatási intézményekben magyar nyelven tudnak vizsgázni a tanulók. Mindamellett, hogy az egyetemeket megismerik, szó lesz a Magyar Nemzeti Tanács ösztöndíj-programjáról is – mondta lapunknak az elnök.

Szót ejtett arról is, hogy nyáron lehetőség lesz az MNT által egy felkészítő táborra szerb nyelven, melyre a harmadik és negyedik osztályos középiskolások egyaránt jelentkezhetnek. Ezt követően szeptemberben Zentán a Sportcsarnokban szervezik meg az Edu Expót, ahol felsorakozik az összes magyar nyelvű felsőoktatási intézmény Vajdaság egész területéről, illetve az ösztöndíj-programokkal is megismerkedhetnek a leendő egyetemisták.

Fürstner Igor, a szabadkai Műszaki Szakfőiskola igazgatója üdvözlőbeszédében elmondta, hogy az intézményük nagyon sok lehetőséget kínál a diákok számára. Már hallgatói jogviszonyuk alatt gyakorlati munkát vállalhatnak, és minden oklevelet szerzett végzősnek lehetősége van azonnal munkába állni tanulmányai befejezése után.

– Magyar nyelven öt alapszakon és egy mesterszakon jelentkezhetnek a középiskolások. Gépészetet, elektrotechnikát, mechatronikát, informatikát, illetve mérnöki menedzsmentet tudnak választani. Összesen 220 helyet biztosítunk, amelyből 170 hallgató állami költségen tanulhat. Ellentétben a középiskolákkal, nálunk nincsenek kvóták a magyar és a szerb nyelvű hallgatók létszámára, hanem a teljesítmény alapján iratkoznak be a végzett középiskolások. Elmondható az, hogy a hallgatók 55–60 százaléka magyar nyelven hallgatja az órákat, azzal, hogy akadnak olyan magyar hallgatók is, akik szerb nyelven vesznek részt az oktatásban. Mi a Műszaki Szakfőiskolán teljes körű magyar nyelvű oktatást biztosítunk – nyilatkozta az igazgató.

Mi rátok várunk! – hangzott el az esemény mottójaként a megnyitón. Ahol részletesen elmondták, hogy a diákoknak több ösztöndíj-lehetőségük is van. Elsősorban kiemelt jelentőséggel és összeggel az MNT támogatja az itthon maradó hallgatók továbbtanulását, emellett állami ösztöndíjra is pályázhatnak, valamint egyetemtől függően különböző cégek biztosítanak támogatási lehetőséget a hallgatók számára.

Sarnyai Jessica, a zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Középiskola tanulója elmondta, hogy még nem tudja pontosan, hova szeretne jelentkezni.

– Azért jöttem el erre a nyílt napra, mert még nem tudom, hol szeretnék továbbtanulni. Így kicsit pontosabb képet kapok, hogy melyik kart válasszam majd. Nagyon fontosnak tartom, hogy magyar nyelven tanulhatok tovább, hiszen számomra is sokkal könnyebb lenne, ami mellett többet is fejlődhetnék – mondta el nekünk a harmadikos Jessica.

A zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Középiskolában jár Eke Nikoletta is, aki harmadikos létére már eldöntötte, hogy melyik karon szeretne továbbtanulni.

– Lokálpatrióta vagyok, ezért fontosnak tartom az itthonmaradást. Szeretem Vajdaságot, és ide tervezem a jövőmet, ezért a szabadkai Közgazdasági Egyetemre szeretnék jelentkezni – osztotta meg lapunkkal terveit Nikoletta.

Gál Hermina felvétele

Gál Hermina felvétele

ÚJVIDÉKEN 265 ÉRDEKLŐDŐ DIÁK

A Magyar Nemzeti Tanács szervezésében Újvidékre 265 magyar nyelven tanuló diák érkezett tegnap délelőtt Vajdaság számos településéről. A felsőoktatási intézmények vezetői, tanárai és a Magyar Nemzeti Tanács demonstrátorai fogadták őket a Mezőgazdasági Kar amfiteátrumában.

A házigazda Mezőgazdasági Kar nevében Mirjana Đukić Stojčić dékánhelyettes köszöntötte a jelenlévőket. Sok sikert kívánt a diákoknak a középiskola befejezéséhez és a továbbtanuláshoz.

A dékánhelyettes köszöntőbeszéde után Varjú Potrebity Tatjana, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának oktatással megbízott tagja nyitotta meg a rendezvényt.

 – Reményeink szerint ez a tanulmányi út hozzájárul ahhoz, hogy a résztvevő diákok nagyobb része az itthonmaradást és az itthoni továbbtanulást válassza a középiskolai tanulmányaik befejezése után. A Magyar Nemzeti Tanács számos más programmal is segíti a fiatalokat ebben, felvételi-felkészítő és szerb nyelvi felzárkóztató táborokkal, valamint több ösztöndíjprogrammal. Köszönjük a pedagógusoknak, hogy segítségükkel ilyen szép számban jelen vannak a középiskolások. Ez a tömeg azt bizonyítja, hogy a programunk sikeres, és hogy van remény az itthontanulásban és itthonmaradásban – hangsúlyozta Varjú Potrebity Tatjana.

A megnyitó után csoportokba rendeződve a Jogtudományi-, az Orvostudományi-, a Mezőgazdasági-, a Bölcsészettudományi-, a Technológiai-, a Közgazdasági-, a Testnevelési- és a Természettudományi-matematikai Karra, a Művészeti Akadémiára és a Műszaki Tudományok Karára indultak el a diákok kísérőtanáraikkal és az MNT ösztöndíjas diákjaival.

Stojkov Ingrid, a Nagybecskereki Gimnázium tanulója, a Jogtudományi Kar iránt érdeklődik.

 – A szüleim is a bíróságon dolgoznak, így engem is vonzanak az ide tartozó szakmák. Úgy gondolom, hogy némi plusz információ sosem árt, ezért jöttem el a kirándulásra – mondta Stojkov Ingrid.

 – A Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéken szeretném folytatni a tanulmányaimat, mivel már általános iskolás korom óta szeretem az irodalmat és a nyelvtant. Középiskolában még jobban megszerettem – mesélte a péterrévei Deák Emőke, aki jelenleg zentai Egészségügyi Középiskolában tanul gyógyszerész szakon.

Az egyetemlátogatás után pedig az Európa Kollégiumba is ellátogattak a résztvevők.

Nyitókép: Dávid Csilla felvétele