Izgalmas versennyel indult a bajsai KockaLand számára ez a hét, hiszen az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói részvételével szervezte meg a Challenge elnevezésű robotikai megmérettetését. A 9 csapat, azaz 20 diák bevonásával megtartott bajnokság a World Robot Olympiad május 25-ei szerbiai szintű döntőjének a felkészülési folyamata is volt egyben, amit Szabadkán szerveznek majd meg ezúttal is – tudtuk meg Námesztovszki Tímeától, a Topolya községbeli gyerekeket tömörítő KockaLand szakmai vezetőjétől.
– A versenyünk a World Robot Olympiad randomizációs feladataira összpontosított. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy egy-egy európai, vagy világbajnokságon is vannak olyan célkitűzések, amikor egy korábban meghatározott pályán, a korábban összeállított robotokkal az előzőektől teljesen eltérő feladatot kell teljesíteni, a helyszínen rögtönözve. Mi ezúttal arra összpontosítottunk, hogy a gyerekeket logikusabb és taktikusabb gondolkodásra ösztönözzük. Hogy hirtelen, de hatékony megoldásokat találjanak ki egy-egy kihívásra. A mi történeteink is a fenntarthatósági kérdéskört járták körbe. Például az egyik cél az volt, hogy egy csirke szanaszét hagyott tojásait gyűjtsék be a robotok és juttassák el a keltetőbe. Vagy a csirkét el kellett szállítani a komposztálóhoz, ahol magokat csipegethet. Az idősebb korcsoportnak pedig a strandról napernyőket kellett elszállítania egy másik helyszínre, házak energiaellátását kellett biztosítania, illetve elszökött kacsákat kellett visszaterelni a parkokba – árulta el Námesztovszki Tímea, aki hozzátette, hogy a versenyen a 8-tól 14 éves korosztály vett részt. A három versenykör két legjobb eredményét vették figyelembe, majd 13 óra körül eredményt hirdettek, okleveleket és érmeket nyújtottak át. Ez után következett a közösen elfogyasztott ebéd és a barátkozás. Az óbecsei gyerekek Kéringer Dorina felkészítő tanár kíséretében érkeztek Bajsára. A bajsai KockaLand egyébként az óvodásokat és az általános iskolás diákokat tömörítő 13 csapattal vesz majd részt a Szabadkán megrendezésre kerülő országos bajnokságon májusban.
Nyitókép: A bajsai Challenge robotikai verseny résztvevői, díjazottjai a felkészítő tanáraikkal, Námesztovszki Tímeával és Kéringer Dorinával / forrás: KockaLand