2024. május 18., szombat

Azzal foglalkoznak, ami a szívügyük

Lezajlott a 25. Tantárgyháló tanulmányi verseny döntője Szabadkán

Tegnap tartották a 25. Tantárgyháló tanulmányi verseny döntőjét a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon. Az idén az általános iskolák mezőnyében az 5 legjobb, a középiskolásoknál a 9 legtöbb pontszámot kapott pályamunka íróit hívták meg a döntőbe, a két előző forduló eredményei alapján. A legjobbak a helyszínen élőszóban bizonyíthatták a különböző témákban való jártasságukat. Emellett családias hangulatban tehettek szert új ismeretekre, miközben hallgatták egymás előadásait. A versenyre Vajdaság egész területéről több mint húsz általános iskolás és középiskolás tanuló jelentkezett.
Miskolci Nyilas Izabella, a verseny koordinátora elmondta, egy interdiszciplináris megmérettetésről van szó, ahol a diákok által választott jelenséget kellett vizsgálni legalább két különböző tudományterület segítségével.
– Manapság egyre kevesebb alkalmuk van a diákoknak, hogy meséljenek arról, ami igazán a szívügyük, ami valóban érdekli őket. Ez a verseny akár egy tudományos kutatói pályának a megalapozása is lehet. Külön öröm számunkra, hogy visszatérő versenyzőket is üdvözölhetünk, akik évről évre egyre magabiztosabb előadásokat tartanak. A munka védése közben a diákokat további meglátásokkal próbáljuk eligazítani a tudomány világában. Ilyen tekintetben ez egy egyedülálló verseny – emelte ki Miskolci Nyilas Izabella, s mint hozzátette: – Az évek során bemutatásra kerültek itt már érdekes kísérletek, kóstolhattunk házi készítésű csokoládét, vagy házi sütésű kenyeret, megcsodálhattuk a versenyzők által készített maketteket, de hoztak nekünk ide már gyümölcsaszaló gépet is.
A díjazott általános iskolások értékes könyvjutalomban részesültek, valamint részt vehetnek a Balaton partján levő zánkai Erzsébet-táborban, a középiskolások is értékes, a témájukhoz kapcsolódó könyvutalványt, illetve könyvcsomagot kaptak, továbbá az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesületének a szervezésében Kecskemétre is ellátogathatnak.
A verseny lebonyolítását követően a szervezők meglepetés programmal is készültek a diákok számára.
A rendezvény a szabadkai Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete szervezésében valósult meg.

Nyitókép: Dér Dianna felvétele